„Tanúhegyek”
Az első sorozatot szeptember 26-30. között Magyarországon és Felvidéken szervezik, októberben pedig a „csapat” Erdélybe látogat.
Az első sorozatot szeptember 26-30. között Magyarországon és Felvidéken szervezik, októberben pedig a „csapat” Erdélybe látogat.
Harmadszor rendezi meg „Légy te is őrangyal!” címmel jótékonysági kézműves foglalkozását a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Nyitott Műhelye.
Hagyományok Háza adventi meglepetéssel készül közönségének. A folyamatosan bővülő műsorfolyamba online tudnak bekapcsolódni a nézők.
Az ötéves születésnapját ünneplő Nyitott Műhely jubileumi évének záró programjaként a Hagyományok Háza online workshop-sorozatot szervez az adventi időszak elején.
A Hagyományok Háza advent négy vasárnapján koncerttel jelentkezik a Corvin téri székházának teraszáról.
A Hagyományok Háza és az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete támogatói gyűjtést és gálaestet szervez nehéz helyzetben levő népzenészek megsegítésére.
A néphagyománnyal foglalkozó felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki közösségek segítésére alakult szervezet 2017-ben kezdte meg munkáját.
End of content
End of content