Az államnyelvvédelmi biztos megérti a kárpátaljai magyarokat, de…
Csernicskó Istvánt kérdeztük az ombudsmannal folytatott beszélgetéséről.
Csernicskó Istvánt kérdeztük az ombudsmannal folytatott beszélgetéséről.
A nemzet művészétől korábbi interjúnkkal búcsúzunk.
Diplomát bármelyik felsőoktatási intézményben szerezhetünk. Egyes helyeken jobban meg kell küzdeni érte, máshol kevésbé, sőt, vannak egyetemek, ahol csak a pénztárca mérete szab határokat.
A kárpátaljai magyar szórványtelepüléseken a magyar tannyelvű oktatási intézmények a magyar nyelv megtartásáért vívott küzdelem védőbástyáivá emelkedhetnek (s kell emelkedniük).
A továbbtanuláshoz szilárd elhatározás kell. Döntéseink megerősítéséhez pedig sokszor egy jó pedagógus, egy pozitív példa is elegendő.
A szociális rászorulók számának növekedése, a szociális olló nyílásának mértéke egyre jobban rányomja bélyegét a mindennapokra.
Szilágyi Tímea Técsőn született, a Nagyberegi Református Líceumban érettségizett, ezt követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol-földrajz szakos hallgatója lett.
A korrekciós osztályok lehetőséget adnak az olyan tanulók felzárkóztatására, akik nem képesek együtt haladni kortársaikkal.
A kárpátaljai magyar fiatalok közül egyre többen döntenek úgy, hogy doktori képzésben vesznek részt a munkahelyi elvárások, szakmai előmenetel vagy egyéb motivációs tényezők hatására.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) szellemisége az élethosszig tartó tanulást szorgalmazza, s egyben kitűnő ugródeszkaként szolgálhat a külföldön érvényesülni vágyók számára.
End of content
End of content