Viselkedj!
Hosszú ideje felfedeztem, hogy sok kereszténynek az az elképzelése a kereszténységről, hogy az egy fajta viselkedés.
Hosszú ideje felfedeztem, hogy sok kereszténynek az az elképzelése a kereszténységről, hogy az egy fajta viselkedés.
Az ÚR megragadott engem; elvitt engem az ÚR lélek által, és letett egy völgyben.
Néhány hónapja az a kérdés foglalkoztat, hogy miért van a világban annyi rossz dolog.
Az elmúlt évben a hit évét éltük meg, amely 2013 novemberében befejeződött. Az egyházmegyénkben Majnek Antal püspök atya és munkatársai azon kezdtek el gondolkodni, hogy ezt az évet jó lenne folytatni. Ehhez adta az ötletet Ferenc pápa Evangelii Gaudium – az evangélium öröme! című könyve.
Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.
A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra. Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
„Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!” (Zsolt 100, 1b)
„Vannak, akik igyekszenek szabadulni egyéni adottságaiktól, ahelyett, hogy megtanulnának azokkal együtt élni, sőt, jól élni.” – Gondolatok a szépségről.
Salamon szerette ugyan az URat, és apjának, Dávidnak a rendelkezései szerint élt, de ő is az áldozóhalmokon mutatott be áldozatot.
Azokról, akik példát állítanak, mert sokat adtak, és azokról, akik a legtöbbet adták. – Elmélkedés.
End of content
End of content