Elengedlek
Görcsösen kapaszkodni dolgokba, státuszba, emberekbe, hitekbe és meggyőződésekbe – félrevezető.
Görcsösen kapaszkodni dolgokba, státuszba, emberekbe, hitekbe és meggyőződésekbe – félrevezető.
Próbatétel? Mindent én rontottam el? Mikor hibáztatható valaki a válása miatt, és mikor nem?
„Hirdették mindenütt az evangéliumot…” Lk 9,6
Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt…
Hozzád menekülök, URam, ne szégyenüljek meg soha!
Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment atyjafiaihoz, és látta kényszermunkájukat.
Salamoné. Isten! Add törvényeidet a királynak, és igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélje népedet, és törvényesen a nyomorultakat.
Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.
Jézus nem hagyott tárgyakat maga után, nem festett, nem írt könyvet, ám egész élete olyan volt, akár egy műalkotás – mondta portálunk mikrofonja előtt Michael Card.
A próféta által jelzett kép egy folyót ábrázol, mely a templom küszöbe alól folyik ki, és folyamatosan növekszik.
End of content
End of content