Kigyulladt egy családi ház a Beregszászi járásban
A lángok megsemmisítették az épület tetőszerkezetét 35 négyzetméteren, valamint a háztartási berendezés egy részét.
A lángok megsemmisítették az épület tetőszerkezetét 35 négyzetméteren, valamint a háztartási berendezés egy részét.
A cím alapján arra gondolhatunk, hogy szerelmi bánat, szülői szigor, netán egy régóta dédelgetett álom megvalósítása vezetett ahhoz, hogy 1937 februárjában megszökjön királyházi otthonából egy lány.
Igazi regénybe illő esemény zajlott az 1800-as évek közepén Ugocsa vármegyében, Királyházán. A Nagyszőlőstől tíz kilométerre fekvő település romos erődjében, a Nyalábvárban, a régészek jelentős leletanyagra bukkantak.
Királyházára 1872-ben ért el a vasút.
Kárpátalja és Ukrajna egyik legrégebbi írásos emléke, a Királyházi Evangélium utánnyomtatott változatát augusztus 20-án mutatták be az ungvári várban – adta hírül a mukachevo.net hírportál augusztus 21-én.
Királyháza 100 férőhelyes református temploma 1911-ben épült eklektikus stílusban, egy XVIII. századi templom helyén.
A királyházai Nyalábvár Kárpátalja legrégibb várai közé tartozik.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezettel (GISZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Királyházi Alapszervezetével közösen szeptember 13-án első ízben szervezte meg a Komjáthy Benedek Ifjúsági Napot (KOMBI).
A világ egyik legérdekesebb tudománya a nemzeteket és hagyománykincsüket kutató néprajz.
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet.
End of content
End of content