Brenzovics: az Ukrajnára vonatkozó amerikai stratégiának foglalkoznia kell a kisebbségi jogokkal is
A KMKSZ elnöke szerint az etnikai kisebbségi csoportok elleni gyűlöletbeszédet és -bűncselekményeket megtűrik
A KMKSZ elnöke szerint az etnikai kisebbségi csoportok elleni gyűlöletbeszédet és -bűncselekményeket megtűrik
A felek megvitatták a kárpátaljai műemlékek közös felújításának lehetőségeit és a hulladékkezelés helyzetét a Tisza vízgyűjtő területén.
Az I. Kárpátaljai Állat- és Kirakodóvásár augusztus 28-án kerül megrendezésre Mezőgecsében.
A KMKSZ és az UMDSZ választmányának nyilatkozata az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezettel kapcsolatban.
A „KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt” által előterjesztett határozatot több külföldi szervezet, párt is támogatja.
A KMKSZ úgy vélekedett, Ukrajna alkotmánybírósága „politikai és nem jogi döntést hozott”.
A térítésmentes jogi tanácsadás az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ beregszászi irodájában érhető el, előre egyeztetett időpontban.
A KMKSZ Választmánya nagyra értékeli, hogy a Magyar Kormány lehetővé teszi Kárpátalja valamennyi lakója számára a térítésmentes koronavírus elleni oltást.
„A KMKSZ kéri, hogy az Ukrajnában élő magyarokat sorolják az őshonos népek közé.”
KMKSZ figyelemmel kíséri az ukrán kormány azon kezdeményezését, mely új törvényben rendezné az országban élő nemzeti kisebbségek jogait.
End of content
End of content