A KMKSZ nyilatkozata Ukrajna elnökének második évértékelő beszéde kapcsán
A KMKSZ reagált Zelenszkij évértékelő beszédére.
A KMKSZ reagált Zelenszkij évértékelő beszédére.
A tárgyaláson a terrorellenes harcok képviselői is részt vettek.
32 éve, 1989. február 26-án tartotta alakuló ülését a KMKSZ.
Három éve húzódik a folyamat.
A szövetség megdöbbenéssel tapasztalja, hogy egyre több olyan törvénytervezetet regisztrálnak, amely korlátozná a kisebbségek jogait, ellentétes Ukrajna alkotmányával és törvényeivel.
Az eseményen nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a Szövetség üdvözli, hogy a legutóbbi magyar–ukrán külügyminiszteri találkozó során is megerősítésre került az a tény, hogy Kárpátalján nincs szeparatizmus.
Az egyeztetésre azzal a céllal került sor, hogy a nemzetpolitika vezetői és a külhoni magyar szervezetek elnökei áttekintsék az idei évet érintő terveket.
A kárpátaljai megyei tanács négy frakciója, köztük a KMKSZ Volodimir Zelenszkij elnökhöz fordult felhívással, követelve három televízió és a tulajdonosuk ellen hozott szankció feloldását.
A KMKSZ megdöbbenéssel olvasta és határozottan visszautasítja Petruska István Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondottakat.
A támogatások kifizetésre kerültek és az OTP bankfiókokban felvehetőek.
End of content
End of content