Választások: a KMKSZ nyert a Beregszászi kistérségben
Második helyen az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (19,90%) áll. Az elnök pártja a harmadik erő a kistérségben mindössze 8,36%-kal.
Második helyen az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (19,90%) áll. Az elnök pártja a harmadik erő a kistérségben mindössze 8,36%-kal.
A KMKSZ következetesen kiáll a kárpátaljai magyarság mellett és ezt a választók most meghálálták.
A honfoglalás és az Árpád-házi királyok korát dolgozza fel a látogatóközpont.
Orosz Ildikó számolt be a megyei tanács oktatási és kulturális bizottságának munkájáról.
Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy eredményeket nem csak az anyaország vonatkozásában, hanem helyi politikai viszonylatban is felmutathatunk, amelyek a KMKSZ megyei, járási és helyi képviselőinek köszönhetők.
Orosz Ildikó megyei képviselő a KMKSZ frakció eredményeiről, valamint jelenlegi és távlati terveiről nyilatkozott.
A jelenlévők egyhangúlag dr. Brenzovics Lászlónak szavaztak bizalmat újabb három évre. Barta Józsefet és Gulácsy Gézát választották meg a szervezet alelnökének.
A KMKSZ szombati beregszászi közgyűlésén ismét Brenzovics Lászlónak szavazott bizalmat.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége szakmailag megalapozatlannak és átgondolatlannak tartja, hogy az ukrán egészségügyi hatóságok a vörös besorolású országok kategóriájába helyeztek olyan szomszédos országokat, mint Magyarország, Szlovákia és Lengyelország, ahol mind az Egészségügyi Világszervezet, mind más tekintélyes szakmai szervezetek szerint is jóval kedvezőbbek a járványügyi statisztikák, mint Ukrajnában – tájékoztatta a magyar szervezet…
Három és fél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélte a krakkói bíróság hétfőn a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának 2018-as felgyújtási kísérlete kapcsán elindított per fővádlottját, Michal P.-t, büntetéseket szabtak ki két cinkosára is.
End of content
End of content