Mezőgazdasági vásárt szervez a KMKSZ

Európa-szerte nagy hagyományra tekintenek vissza a mezőgazdasági vásárok, ahol a helyi és távolabbi gazdák értékesíthetik havi rendszerességgel termékeiket.

A Kárpát-medencében a legnagyobb hagyományok ezen a téren a Vajdaságban vannak, ahol havi rendszerességgel tartanak hasonló rendezvényeket különböző településeken, így Mezőgecse testvértelepülésén, Kispiacon is. Innen jött az ötlet, hogy Kárpátalján is hasonlót szervezzen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Az első mezőgazdasági vásárt Mezőgecsén, a nemzetközi lekvárfőző fesztivállal egy napon, augusztus 28-án tartják majd, ahová várják a gazdák jelentkezését.

Mester Tamás, önkormányzati titkár a TV21 Ungvár riporterének elmondta, hogy az I. Kárpátaljai Állat- és Kirakodóvásáron gyakorlatilag mindent lehet majd értékesíteni, a kiscsibétől egészen a kombájnig. Így várják azoknak a kárpátaljai gazdáknak a jelentkezését, akik valamit el szeretnének adni, illetve szeretettel meghívnak a rendezvényre minden érdeklődőt.

„Terveink szerint az idén két alkalommal lesz megszervezve a vásár, először augusztus 28-án, majd szeptember utolsó szombatján. 2022-ben pedig márciustól szeptemberig, három alkalommal szeretnénk vásárt rendezni Kárpátalján. Az első helyszín Nagydobrony, a második Mezőgecse, a harmadik pedig a Nagyszőlősi járás egyik települése lesz” – számolt be róla a titkár.

Kárpátalja.ma