Vásárosnaményban a Rákóczi-főiskola kórusa
Ifjúsági kórustalálkozón lépett fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kórusa Vásárosnaményban május 30-án.
Ifjúsági kórustalálkozón lépett fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kórusa Vásárosnaményban május 30-án.
Kerek évfordulóhoz érkezett a Felsőoktatási Intézmények Nemzetközi Kórustalálkozója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2019-ben 10. alkalommal rendezte meg az eseményt. Március 26-án a főiskola átriumába négy országból nyolc kórus érkezett, hogy bemutassa repertoárját, tapasztalatot cseréljen, s együtt énekeljen a majd háromszáz főt számláló összkarban.
A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) berkein belül immáron tizenötödik alkalommal rendezték meg a gyülekezeti énekkarok találkozóját. A nagyszabású alkalomnak ezúttal is ungvári gyülekezet volt a házigazdája, akik most is nagyszerű vendéglátóknak bizonyultak.
A felső-Tisza-vidéki magyarság életének egyik kiemelkedő és nívós kulturális eseménye a técsői Arany Ősz Kórustalálkozó, mely idén november 15-én, a magyar szórvány napján került megrendezésre.
Idén is az ungvári református templom adott otthont a Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozójának, ez az elmúlt másfél évtizedben már hagyománnyá vált. Április utolsó szombatján, a 14. alkalommal megrendezett kórustalálkozón a háború okozta anyagi nehézségek ellenére is 20 énekkar lépett a közönség elé jobbnál jobb produkciókkal kápráztatva el a templomban összegyűlt nagyszámú közönséget és a Zsupanat…
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Rákóczi Napokat. A rendezvény keretein belül március 24-én a Pedagógia és Pszichológia Tanszék szervezésében a Felsőoktatási Intézmények VIII. Kórustalálkozóján vehettek részt az érdeklődők.
Tizenkilencedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót december 19-én, ezúttal összekapcsolva az I. Beregszászi Adventi Vásárral. Sajnos, az egész napos esőzés sok érdeklődőt elriasztott, bár a város főterén a színpadot és a nézőteret is sátorral esőmentesítették a szervezők. De akik ott voltak és kitartottak, azok tagadhatatlanul jól érezték magukat…
November 16-án 25. alkalommal került sor Técsőn a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének szervezésében az Arany Ősz Kórustalálkozóra. Az immár negyed évszázadossá vált eseménynek ez alkalommal a Técsői Járási Kultúrház adott otthont.
Técsőn a kultúrház nagytermében november 3-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete, valamint a técsői KMKSZ-alapszervezet szervezésében került megrendezésre a hagyományos Aranyősz Nemzetközi Kórustalálkozó, a Felső-Tisza-vidék egyik legrangosabb kulturális eseménye.
Egy nappal a nemzeti összetartozás napja előtt, június 3-án tartották a Határon Túli Kórusok Találkozóját Budapesten, a Parlamentben.
End of content
End of content