Jubilált a felsőoktatási intézmények kórustalálkozója

Kerek évfordulóhoz érkezett a Felsőoktatási Intézmények Nemzetközi Kórustalálkozója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2019-ben 10. alkalommal rendezte meg az eseményt. Március 26-án a főiskola átriumába négy országból nyolc kórus érkezett, hogy bemutassa repertoárját, tapasztalatot cseréljen, s együtt énekeljen a majd háromszáz főt számláló összkarban.
A kétévente megszervezett esemény nyitóakkordja a Rákóczi Napok programsorozatnak. A rendezvényen nem zsűri, hanem egymás és a közönség előtt lépnek fel a kórusok, minősítés és versengés nélkül. A hangverseny célja, hogy alkalmat teremtsen a különböző kultúrák, országok, intézmények találkozására az egyetértés és a vendégszeretet jegyében.

Az idei találkozóra Magyarországról, a Partiumból, Felvidékről és Kárpátaljáról érkeztek kórusok, akik bebizonyították, milyen sokrétű és változatos műfaj a karéneklés. A fellépők sorát a házigazda kórusa nyitotta, amelyben az intézmény óvodapedagógia és tanító szakos hallgatói énekelnek. A pedagógusjelöltek sokoldalú tehetségét jött bizonyítani a komáromi Cantus Iuventus is: Orsovics Yvette karnagy mozdulatai nyomán a klasszikus kórusirodalmi művek mellett a könnyedebb hangvételű darabok is kiválóan szóltak: a majd 50 főt számláló nőikar játszva hódította meg a közönséget.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kórusa

A Nyíregyházi Egyetem Gaudeamus kórusa, Kerekes Rita karnagy irányításával, és a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara, Kovács Gábor karnagy vezetésével szintén bűvkörébe vonta a teltházas nézőteret.

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Énekkara Ernst Pepping balladáját hallgatva szinte láthatóan elevenedett meg a történet, melyben a szerelmi csalódástól elkeseredett leány a vasúti síneken vet véget életének. A tőlük megszokott klasszikus eleganciával énekelt az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Koledzs leánykara Dankanics Hanna karnagy vezetésével. Egyedülálló színfoltja volt a találkozónak az Ungvári Nemzeti Egyetem „Bojánok” férfikórusának népi összeállítása.

A Munkácsi Állami Egyetem Cimboriki népi kórusa után Leszja Dicsko muzsikája következett, melyben Jaroszlav Bilicsko karmester olyan pontos harmóniában tartotta a szólamokat, mintha egyetlen hangszeren játszana. Ukrán népdalfeldolgozásokkal, egy kolomijkával, végül vastapssal búcsúztak a munkácsiak a beregszászi színpadtól.

A találkozó végén a résztvevők a Berkesi Sándor által megzenésített Rákóczi jelmondattal búcsúztak: cum Deo pro patria et libertate. Aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Aki pedig kórusban énekel, az embertársaira odafigyelve, a világmindenség harmóniájára hangolódva imádkozik.

Kiss Julianna

Kárpátalja.ma