Baktériumokból festettek őszi tájat magyar mikrobiológusok
A kompozíciót az Amerikai Mikrobiológiai Társaság versenyére is nevezik.
A kompozíciót az Amerikai Mikrobiológiai Társaság versenyére is nevezik.
Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt.
A Smart projekt egyedi igények szerint gyorsítja fel az összes munkafolyamatot úgy, hogy az adminisztratív teendőkre fordított idő ezzel együtt csökken.
Az ide Golden Boy kiírásban Szoboszlai a legjobb húsz közé jutott, ahol olyan nevekkel verseng majd a díjért, mint Jadon Sancho, Eduardo Camavinga, Ansu Fati vagy éppen Vinícius JR.
A magyar kormány fordítja a legtöbbet, a GDP (bruttó hazai termék) mintegy öt százalékát a családokra Európában.
A teljes belső magyarországi határon ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést szeptember elsejétől a magyar kormány a Magyar Közlönyben vasárnap megjelent kormányrendelet értelmében.
14 évvel ezelőtt alapították a Miner.hu magyar keresőmotort, ami rövid idő alatt a legnagyobb magyar nyelvű, ilyen típusú applikációvá vált. Ennek ellenére 2009-ben mindössze 3 munkatársa volt.
Négyszázharminc éve, 1590. július 20-án fejezték be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyon a Károlyi Gáspár által fordított biblia, a 16. századi magyar nyelv páratlan dokumentumának nyomtatását. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.
Közel tizenkétmillió forint értékű illegális cigarettát találtak a rendőrök egy személyautóban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Lónyán – közölte a rendőrség honlapján a térségi rendőr-főkapitányság vasárnap.
Terjedelmes interjút közölt a napokban Íjgyártó Istvánnal, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövetével a glavcom.ua portál.
End of content
End of content