A magyar nyelv napját ünnepeljük november 13-án

Szerző: | 2020.11.13., 12:01 | Magyarország

Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente – mondta el Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki adásában a magyar nyelv napja alkalmából.

 Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt.     

Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke a műsorban kiemelte: a magyar nyelv nemcsak kultúránk legfőbb letéteményese, hanem a legerősebb és egyetlen igazi összetartó erő a világban szétszóródott magyarok között. Az elmúlt 30 évben a Kárpát-medencében több mint egy millióval kevesebben beszélik a magyar nyelvet – mutatott rá.    

Kitért arra is, hogy idén 10. alkalommal ünnepelték volna a Pesti Vigadóban a magyar nyelv napját, amelyen átadták volna a Lőrincze-díjat, a Maróti-emlékérmet, a Deme-ösztöndíjat, azaz elismerhetnék azok munkáját, akik kiemelkedően és régóta dolgoznak a helyesírási versenyek, Kazinczy-versenyek és Édes anyanyelvünk versenyek sikeréért. Az események a koronavírus-járvány következtében maradtak el.     

Felidézte, hogy Győrben idén 55. alkalommal rendezték volna meg a Kazinczy-verseny döntőjét, de Kolozsvárott és Zentán októberben sikerült megtartani az Édes anyanyelvünk versenyt. Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente.

Forrás: MTI

Pin It on Pinterest

Share This