A tíz legnagyobb piaci értékkel rendelkező magyar focista

A mai cikkünkben a tíz legnagyobb piaci értékkel rendelkező, magyar nemzetiségű futballistáról lesz szó. Régi nagy sztárok, akik ma már nem sokat érnek, és a jövő nagy tehetségei, akiknek határ a csillagos ég.

10. Eppel Márton

A 28 éves jelenleg csapat nélküli támadó jelenlegi piaci értékét 1.4 millió euróra becsülik. Eppel korábban megfordult az Oldham a Nijmegen, valamint a Budapest Honvéd együttesénél is. Az idei szezont a belga elsőosztályú Cercle Brugge csapatánál kezdte meg, de a szezon befejeztével lejárt a szerződése, így ingyen igazolhatóvá vált.

9. Loïc Nego

Listánk kilencedik helyén a MOL Fehérvár FC védője szerepel 1.5 milliós értékkel. Nego a francia Nantes együttesénél nevelkedett, ahol élete első felnőtt mérkőzését is játszotta. Később az olasz AS Roma együtteséhez igazolt, ahol azonban sosem kapott bizonyítási lehetőséget a felnőttek között. Ezt követően megfordult Belgiumban és Angliában is. A 29 éves francia-magyar állampolgár 2020 októberében mutatkozott be a magyar válogatott színeiben Bulgária ellen.

8. Nemanja Nikolics

A szerb-magyar kettős állampolgársággal rendelkező támadó jelenlegi piaci értékét a fent említett Loïc Negóhoz hasonlóan szintén 1,5 millió euróra becsülik. Nikolics jelenleg a MOL Fehérvár sikereiért küzd, ahol az idei naptári évet tekintve húsz tétmérkőzésen kilencszer volt eredményes.

7. Nagy Ádám

Évekkel ezelőtt a jövő egyik nagy magyar tehetségének számító Nagy Ádám az olasz első osztályú Bologna FC-ben kezdte el építgetni külföldi karrierjét, ahol 51 tétmérkőzésen egy gólig jutott. Három évet követően azonban továbbállt, s jelenleg az angol másodosztályú Bristol City csapatát erősíti. A 25 éves válogatott focista piaci értéke 1.6 millió euró.

6. Dzsudzsák Balázs

A már a 34-ik életévét taposó Dzsudzsák piaci értéke az évek alatt igencsak megkopott. A hosszú időn keresztül légióskodó magyar szélső idén tért vissza egykori nevelőegyesületéhez, a Debreceni VSC-hez. A holland PSV Eindhovent, az orosz Anzsi Mahacskalát, valamint Dinamo Moszkvát a török Bursasport és több arab emírségekbeli csapatot megjárt játékos jelenlegi piaci értékét 1.6 millió euróra tartják.

5. Kádár Tamás

A 30 éves védő, akit sokan Maldiniként becéznek, jelenleg a kínai bajnokságban szereplő Santung Lüneng együttesében aprítja a támadókat. Kádár Tamás 2008 és 2012 között az angol Newcastle kötelékébe tartozott, de mivel nem igazán jött be neki a szigetországi kaland, Hollandia felé vette az irányt, ahol egy évet töltött el a Roda együttesénél.

Ezt követően 2013-ban hazatért Magyarországra, 2015-ben Lengyelországba igazolt, majd 2017-ben a 15. ukrán bajnokkal, a Dinamo Kijevvel kötött szerződést.

Kádár Tamás jelenlegi piaci értéke 2.8 millió euróra becsülhető.

4. Sallai Roland

A német bajnokságban szereplő Freiburg 23 éves magyar támadója nem kis túlzással a jövő egyik legnagyobb magyar labdarugója lehet. Fiatalkora ellenére már játszott az olasz Palermo és a ciprusi APÓEL együttesénél is. Jelenlegi csapatában két éve szerepel, mely idő alatt 32 tétmérkőzésen 5 találatig jutott.

Sallai Roland jelenlegi piaci értéke 3.5 millió eurót rúg.

3. Gulácsi Péter

A dobogó legalsó fokára az RB Leipzig klasszis kapusa került fel a maga 11 millió eurós piaci értékével.

A 30 esztendős hálóőr az utóbbi években kirobbanhatatlan a német elsőosztályú egyesület kapujából. Nagy részt vállalt a lipcsei klub 2016-os feljutásából, valamint az egy évvel későbbi Bundesliga második helyéből is.

2. Willi Orban

Listánk második helyezettjét szintén a német RB Leipzig együttese szolgáltatja a német-magyar kettősállampolgár Willi Orban személyében. A 27 éves középső védő a német Kaiserslautern csapatában kezdte karrierjét, ahol 2015-ig játszott. Ezt követően csatlakozott a jelenlegi kenyéradójához, ahol eddig 124 mérkőzésen öltötte magára a lipcseiek szerelését.

Willi Orban jelenlegi piaci értéke eléri a 12 millió eurót.

1.Szoboszlai Dominik

Listánk első helyét mindenféle túlzás nélkül az utóbbi évek legnagyobb magyar tehetsége, Szoboszlai Dominik foglalja el a maga 25 milliós piaci értékével.

A még mindig csak 19 éves középpályás jelenleg az osztrák ligában szereplő Red Bull Salzburg együttesét erősíti, s remek teljesítményének hála, piaci értéke hónapról hónapra nő.

Az ide Golden Boy kiírásban Szoboszlai a legjobb húsz közé jutott, ahol olyan nevekkel verseng majd a díjért, mint Jadon Sancho, Eduardo Camavinga, Ansu Fati vagy éppen Vinícius JR.

A játékosok értékét a mértékadó transfermarkt.com adatai alapján szedtük listába.

File József

Kárpátalja.ma