Adományt gyűjt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke
A felhívásban Kozma Imre atya úgy fogalmaz: „A segítségnyújtásból nem maradhatunk ki. Életeket szeretnénk menteni.”
A felhívásban Kozma Imre atya úgy fogalmaz: „A segítségnyújtásból nem maradhatunk ki. Életeket szeretnénk menteni.”
Fogyatékkal élőket segítő intézmények Kárpátalján
A szakmai délután kötetlen beszélgetéssel zárult.
A jövőben tartandó szűréseken való részvétel regisztrációhoz kötött!
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSz) és a nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület közös, határokon átnyúló projektet indít.
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai osztályával karöltve már a kezdetektől fogva társszervezői a Pulzus Rádió által megvalósított Karácsonyi cipősdoboz akciónak.
Második alkalommal rendezte meg az Ukrán Máltai Szeretetszolgálat az önkéntes mentősök nemzetközi versenyét.
„Ebédeljen velünk Kárpátaljáért!” – A jótékonysági ebéd során félmillió Ft adományt gyűjtöttek össze Kecskeméten a nehéz helyzetben lévő beregszászi magyar rádió, a Pulzus FM javára.
A Pro Familiae Alapítvány hetedik alkalommal rendezte meg november 18. és 22. között a Mézeskalácsos Mesterek Találkozóját Nagyváradon az Ady Endre Gimnáziumban – olvasható a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Facebook-oldalán.
Még néhány nap, s elkezdődik egy újabb tanév. A szülők már lázasan vásárolják iskoláskorú gyermekeik számára a tanuláshoz szükséges tanszereket és egyéb felszereléseket.
End of content
End of content