Közös advent és Misztrál-koncert Beregszászban

Szakmaközi teadélután a hiperaktivitás témakörében

Szerző: | 2021.07.02., 19:38 | Színes

Második alkalommal szervezett szakmaközi teadélutánt a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) július elsején. A program fő témaköre a hiperaktivitás és ADHD szindróma, valamint a munkahelyi kiégés a pedagógusoknál volt.

A rendezvény kezdetén Makuk János, a BJMSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, a hiperaktivitásról nagyon keveset beszélünk, sokszor sem a szülők, sem a pedagógusok nem ismerik fel, hogy valós problémáról van szó.

Tóth-Hudák Szabina gyógypedagógus ismertette a hiperaktivitás fogalmát, legjellemzőbb tüneteit és típusait. Az érdekes előadás után a résztvevők feltehették kérdéseiket, melyeket a szakemberek és a jelenlévők közösen beszéltek meg.

Rövid kávészünet után a burn out szindrómáról, vagyis a munkahelyi kiégésről tartott előadást Gogola István pszichológus. A pedagógusok és nevelők sok elvárással szembesülnek munkájuk során, melyeknek nem minden esetben tudnak megfelelni, ezért a felgyülemlett feszültség lelki problémákhoz vezethet. Az előadás során megvitatták a legfontosabb stresszfaktorokat, valamint a stressz rövid- és hosszútávú következményeit. Az előadás végén a jelenlévők hasznos tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, hogyan tudják csökkenteni a stresszt a mindennapokban, mire kell odafigyelni ahhoz, hogy testünk és lelkünk harmóniában legyen.

A szakmai délután kötetlen beszélgetéssel zárult.

Horváth Gabriella

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This