Kövesse valós időben a NASA-szonda útját a Mars felé vezető úton
A NASA Perseverance (kitartás) rovere a tervek szerint 2021 február 18-án érkezik meg a Marsra, és a Jezero kráterben landol.
A NASA Perseverance (kitartás) rovere a tervek szerint 2021 február 18-án érkezik meg a Marsra, és a Jezero kráterben landol.
Akár méhány centiméter mélyen már lehet víz a Marson – derült ki a Geophysical Research Letters című szaklapban a héten bemutatott tanulmányból.
A Mars felszínét borító sós ásványok megölik a baktériumokat – tárta fel egy csütörtökön közzétett tanulmány, amely arra a következtetésre jutott, hogy a vörös bolygó felszíne kevésbé élhető, mint azt korábban gondolták.
A szakértők egy ideje sejtik, hogy a Marson egykor talán létezhetett valamiféle élet, hiszen a bolygó légköre a múltban a feltevések szerint sokkal sűrűbb volt és néhány milliárd éve még jelentős mennyiségű folyékony víz is volt a felszínen.
Sok pénzre és tesztre van még szükség, de a nemzetközi versenynek és a magánszektor szerepvállalásának köszönhetően egyre reálisabbnak tűnik, hogy 25 éven belül emberek léphetnek a Marsra – mondta Sík András Mars-kutató az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Tizenegy éve nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars május 30-án, így szabad szemmel is látható lesz a déli égbolton.
Nincs hiány ezekben a hetekben a Marssal kapcsolatos hírekből, tervekből, illetve a jövőre vonatkozó elképzelésekből. Az európai-orosz közös küldetés az élet nyomait kutató technológiát demonstrálná. Az oroszok saját erőből, atommeghajtással rövidítenék le az utat.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal 2018-ra tervezi következő, a bolygó belsejét kutató Mars-misszióját, amely az eredeti tervek szerint ebben a hónapban indult volna, de egy műszaki hiba miatt késedelmet szenvedett.
Nemcsak vízjég, hanem sós folyóvíz is található a Marson, legalábbis a vörös bolygó nyári időszakában – jelentették be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei.
Régóta köztudott, hogy a Marson vízjég található, ám a Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy talajában, közel a felszínéhez folyékony víz lehet.
End of content
End of content