Szabad szemmel is látható lesz a Mars, olyan közel halad el a Föld mellett

Tizenegy éve nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars május 30-án, így szabad szemmel is látható lesz a déli égbolton.

„Kézi távcsővel természetesen jobb képet kaphatunk a vörös bolygóról, mely hétfőn ‘csak’ 76 millió kilométerre halad el mellettünk. Este tíz óra és éjfél körül lesz érdemes az égbolt déli-délkeleti részét figyelni. Amerre a Holdat látjuk, a horizonthoz közel, megcsodálhatjuk a Mars fényes vörösét is” – magyarázta Kiss László csillagász az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Arra is kitért, hogy a Mars mindig érdekelte az embert, része volt az ókori mitológiáknak, a rómaiak a háború istenét tisztelték benne.
A csillagászat azért szentel különös figyelmet a vörös bolygónak, mert bár jóval kisebb a Földnél és légköre sincs, mégis ez hasonlíthat a leginkább a bolygónkhoz. Valószínű, hogy víz is volt rajta.
„Ugyan méreteit tekintve a Vénusz a leghasonlóbb a Földhöz, a felszíne túlságosan forró. A Marson rendkívül hideg van, ám az égitestet kutató számos Mars-szonda eredményei arra utalnak, hogy egykor víz hullámzott rajta, felét óceán, felét szárazföld alkotta és sűrűbb volt a légköre is” – mutatott rá a csillagász.
Hozzátette, hogy a légkör a kis gravitáció miatt lassan elszökött a bolygóról, a víz azonban a felszín alatti jégrétegben, a krioszférában – úgy tűnik – megmaradt.
A Mars lakhatósága iránt is élénken érdeklődik az ember, ám mivel se légköre, se a kozmikus sugaraktól védő mágneses tere nincs, ezért ez egyelőre csak a tudományos-fantasztikus filmek világában valósulhat meg – vélte a tudós.