Peszkov: Oroszország felfüggeszti NATO-képviseletének tevékenységét
Peszkov szerint az ukrán NATO-tagság „a legrosszabb forgatókönyvet” jelentené.
Peszkov szerint az ukrán NATO-tagság „a legrosszabb forgatókönyvet” jelentené.
A radikális iszlamisták vasárnap bevették a fővárost.
A NATO folytatja az elrettentés és a védekezés politikájának alkalmazását – mondta Stoltenberg.
A NATO-nak adekvált választ kell adnia ezekre a kihívásokra .
Putyin szerda este nyilatkozott a Rosszija 1 és a Rosszija 24 televíziónak.
A NATO 2030-ig megvalósítani kívánt céljai között a közös biztonság megerősítése szerepel.
A külügyminiszter szerint az európai uniós csatlakozási határidőt már rég ki kellett volna jelölni Ukrajna számára.
A NATO-nak erősítenie kell ellenálló képességét és elrettentő szerepét a keleti szárnyon – hangoztatta hétfőn Bukarestben Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államfő.
A Donyec-medencei fegyveres konfliktus kiéleződéséért az ukrán nacionalizmust tette felelőssé Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
A NATO legutóbbi csúcstalálkozóját 2019. december elején tartották Londonban.
End of content
End of content