Stoltenberg: a transzatlanti egység megerősítésére van szükség

Szerző: | 2021.05.31., 17:01 | Világ

A jelenlegi, kihívásokkal teli és kiszámíthatatlan világban a transzatlanti egység megerősítésére van szükség, ezért a NATO 2030-ig megvalósítani kívánt céljai között egyebek mellett a szövetségesek ellenállóképességének fokozása és a közös biztonság megerősítése szerepel – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Brüsszelben.

A tagországok kül- és védelmi minisztereinek keddi tanácskozása előtt tartott online sajtóértekezletén a főtitkár közölte, hogy az ülés a NATO június közepén tervezett csúcstalálkozóját készíti elő.

Elmondta, a tanácskozáson a szakminiszterek mindenekelőtt a biztonságára veszélyt jelentő kihívások áttekintésére összpontosítanak. Megerősítik elhatározásukat a kollektív védelem mellett, illetve elkötelezettségüket a közös biztonság és az ellenállóképesség fokozása mellett, amit az infrastruktúra, az ellátási láncok és a kommunikáció javítása garantálhat. A csúcstalálkozó emellett a szövetség partnereivel megkezdet együttműködés megerősítését tűzte ki célul a szomszédság és a távolabbi régiók stabilitásának és békéjének megteremtése, vagy megőrzése érdekében. A szövetségesek továbbá a klímaváltozás jelentette kihívásokra is válaszokat keresnek majd, egyetértenek ugyanis abban, hogy egyebek mellett a kiszáradás veszélye, vagy a tengerek emelkedése hatással lesz a közös biztonságra nézve – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Stoltenberg elmonda, a NATO-csapatok kivonása Afganisztánból számos biztonsági kihívást jelent, a kivonulással azonban a szövetség nem hagyja magára az országot. Megerősíti a helyi hatóságok és az őket segítő civil személyzet támogatását, illetve nem hagy fel az afgán biztonsági erők képzését folytató misszió munkájával sem.

Kijelentette a NATO a leghatározottabban elítéli, hogy a fehérorosz hatóságok minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Válaszul a tagországok úgy döntöttek, hogy korlátozzák a szövetséghez akkreditált fehérorosz tisztviselők belépést a szövetség székházba – közölte. Hozzátette: a NATO a gépeltértés ügyében független nemzetközi vizsgálatot szorgalmaz, hangsúlyozva, hogy Fehéroroszország nemzetközi normákat sértett. Hozzátette: a repülőgépen utazó Raman Prataszevics ellenzéki újságíró letartóztatása a szólásszabadság és a szabad média elleni közvetlen támadást jelent.

Oroszországgal összefüggésben úgy fogalmazott: a NATO-nak “nehéz a kapcsolata” Moszkvával, Oroszország katonai fellépései ugyanis fenyegetést jelentenek a szövetséges országok számára. A NATO folytatja az elrettentés és a védekezés politikájának alkalmazását, ugyanakkor fontosnak tartja a párbeszéd fenntartását és folytatását Moszkvával – tette hozzá a NATO főtitkára.

Forrás: MTI

Pin It on Pinterest

Share This