Kuleba, Kijev

Kuleba: Ukrajna egyelőre nem kapott pozitív jelzést NATO-csatlakozási törekvésére

Ukrajna egyelőre nem lát pozitív reagálást NATO-belépési törekvésére, de azért nem hagy fel a csatlakozási próbálkozásokkal – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter a Deutsche Welle német állami médiumnak, adta hírül vasárnap az rbc.ua hírportál.

Az ukrán diplomácia vezetője az interjúban sajnálkozva mutatott rá, hogy az európai uniós csatlakozási határidőt már rég ki kellett volna jelölni Ukrajna számára. „Szeretném jelezni a NATO-val kapcsolatban, hogy a 2008-as bukaresti csúcson a szövetséges országok ígéretet tettek. Már eltelt 13 esztendő, és az elnökünk megismételte a szándékunkat, ám nem hallottunk pozitív reagálást” – mondta. De ismeretes, hogy a tagságra törekszünk, így továbbra is ki fogunk tartani e mellett – hangsúlyozta.

Kuleba megjegyezte, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter közelmúltban tett kijevi látogatásán nem ígérte, hogy Ukrajna ebben vagy a következő évben NATO-taggá válik, de arról biztosította, hogy ez meg fog történni. „Blinken ismételten biztosított minket, hogy az USA elkötelezett a 2008-as döntés mellett, amelyben világosan ki van mondva, hogy Ukrajna és Grúzia – akkor erről a két országról volt szó – NATO-tagok lesznek, és hogy mi a barátainkkal és partnereinkkel ezen fogunk dolgozni” – emlékeztetett az ukrán diplomácia vezetője.

Forrás: karpat.in.ua