Hárman kapnak fizikai Nobel-díjat
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden Stockholmban jelentette be.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden Stockholmban jelentette be.
A kitüntetettek 10 millió svéd koronán (352,1 millió forintos összegen) osztoznak.
Alfred Nobel 1895-ben végrendeletében úgy rendelkezett, hogy mindig valamilyen konkrét teljesítményért, eredményért adható a Nobel-emlékérem (és az azzal járó pénzdíj), amit a díj odaítélői indoklásukban mindig leírnak.
A kétszeres Nobel-días kutatónő korszakalkotó munkát végzett a radioaktivitás jelenségének tanulmányozása és alkalmazási lehetőségei terén.
A két tudós a DNS célzott, rendkívül pontos szerkesztését lehetővé tévő CRISPR/Cas9 „genetikai olló” kifejlesztéséért részesül az elismerésben.
A koronavírus-világjárvány miatt törölte a december 10-i hagyományos stockholmi Nobel-díjátadó ünnepséget is a Nobel Alapítvány.
End of content
End of content