Fedorov: már működik a hadkötelesek elektronikus nyilvántartása
A nyilvántartás már 90 %-ban megtelt.
A nyilvántartás már 90 %-ban megtelt.
Második olvasatban is elfogadva.
Október 1-től a nők határátlépését sem korlátozzák.
Új közlemény a nők katonai nyilvántartásba vételéről.
A módosítás szerint az érintett szakmák listáját 35-ről 12-re csökkentik.
Már 2016-ban elkezdődhet az egységes elektronikus betegnyilvántartás és elektronikus egészségügyi kórlap bevezetésével kapcsolatos projekt – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál október 18-án Olekszandr Kvitasvili egészségügyi miniszterre hivatkozva.
Haladéktalanul nyilvántartásba kell venni a Kárpátalján tartózkodó kelet-ukrajnai menekülteket – áll a Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hivatalos levelében.
Az Ukrán Oktatási Minisztérium Az óvodáskorú gyerekek nyilvántartásának szervezéséről című levele, valamint az Óvodai oktatásról című törvény értelmében az ungvári oktatásügyi osztály végrehajtó bizottsága július 17-én határozatot fogadott el, mely alapján megkezdik az óvodás- és iskoláskorú gyerekek összeszámolását.
Január elsejével több új rendelet lép érvénybe, ezek közül van ami sok embert érint.
Elektronikus nyilvántartásba kerülnek az ambuláns lapok 2013-tól.
End of content
End of content