A nők katonai nyilvántartása: változtak a szabályok

Ukrajna Honvédelmi Minisztériuma 2021 decemberében tette közzé azt a rendeletet, amely előírja a 18 és 60 év közötti ukrán nők katonai nyilvántartásba vételét. Ekkor 35 szakma női képviselői számára kötelezték a katonai nyilvántartásba vételt. Egy hónappal később azonban a minisztérium úgy döntött, hogy kidolgozza a rendelet módosított változatát.

A módosítás szerint az érintett szakmák listáját 35-ről 12-re csökkentik. Többek között a következő foglalkozási körök női dolgozói kötelesek a hadsereg nyilvántartásába vétetni magukat: orvostudomány, elektronika, kommunikáció, térképészet, pénzügy, könyvelés és könyvvizsgálat.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter kifejtette, hogy a rendelkezés megszegéséért nem jár majd pénzbírság. Törvény írja elő ugyanis, hogy pénzbírságot csak a hadkötelesek után szabhatnak ki, azt is csak a besorozás után.

A rendelet az egészségügyben dolgozók kivételével, a nők önkéntes katonai regisztrációját írja elő – számolt be róla a pmg.ua hírportál január 29-én.

Kapcsolódó:

Kárpátalja.ma