Sztepanov: folyamatban van az iskolakezdés szabályainak kidolgozása
Kötelező a hőmérséklet rendszeres mérése a tanintézményekben, mind a tanulóknak, mind az ott dolgozóknak – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
Kötelező a hőmérséklet rendszeres mérése a tanintézményekben, mind a tanulóknak, mind az ott dolgozóknak – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) bekerült a legjobb 15 egyetem közé Ukrajnában a „Jevroszvita” Nemzetközi Projektek Központja adatai szerint – tudatta július 7-én a mukachevo.net internetes hírportál.
Denisz Smihal miniszterelnök ma az őszi oktatás kérdéséről értekezett. Erről az UNIAN hírügynökség adott hírt.
A gyermekek nevelésében a szülők mellett a pedagógusok kapják a legnagyobb szerepet. Ehhez az értékteremtő neveléshez nagy szükség van mindkét félre, s ez így volt az elmúlt hónapokban is, amikor a járvány miatt bevezetett A gyermekek nevelésében a szülők mellett a pedagógusok kapják a legnagyobb szerepet. Ehhez az értékteremtő neveléshez nagy szükség van mindkét félre,…
Felolvassa: Vass Magdolna színművésznő.
A karantén bevezetése óta érthetővé vált, hogy a távoktatás sajátosságai nem mindenki számára megfelelőek.
A koronavírus-járvány miatt Ukrajna-szerte távoktatás formájában zajlik a tanítás a karantén ideje alatt.
A koronavírus-járvány megelőzéséhez szükséges korlátozások a kárpátaljai lakosság életvitelét is nagyban befolyásolják.
Felhívás Tisztelt Pedagógusok! A koronavírus következtében kialakult járványhelyzet miatt Ukrajnában az oktatási intézmények 2020. március 16-tól távoktatásra tértek át a karantén idejére. Tájékoztatjuk a pedagógusokat, a diákokat és a szülőket, hogy Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma létrehozta a Nemzeti Köznevelési Portált (NKP), és annak használatát felajánlották és ingyenesen hozzáférhetővé tették a külhoni magyarok számára is. A…
Ljubomira Mandzij, oktatási miniszterhelyettes február 25-én érkezik Kárpátaljára – adta hírül a
End of content
End of content