A távoktatás kulcsfontosságú hátrányai

A karantén bevezetése óta érthetővé vált, hogy a távoktatás sajátosságai nem mindenki számára megfelelőek. Még azok a pedagógusok is számos kellemetlenségbe ütköznek, akik lelkiismeretesen állnak e nehéz feladat elé és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legérthetőbben adják át a tananyagot a gyermekeknek a számítógép képernyőjén keresztül.

A távoktatás egy kitűnő lehetőség arra, hogy megszerezzük a szükséges ismereteket a számunkra megfelelő időben és helyen. A távoktatás fő célja a gyerekek szellemi képességeinek fejlesztése a sokszínű oktatási forrás és program nyílt és ingyenes felhasználása által, beleértve az interneten elérhető forrásokat is.

A távoktatáshoz elengedhetetlen az internetes hozzáférés, valamint technikai felszerelés. Honlapunk beszámolt arról, hogy április 6-tól Ukrajnában elindul az Összukrajnai online-iskola elnevezésű program, melyet az 5–11. osztályos tanulók számára dolgoztak ki. A program keretein belül a diákok az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján virtuálisan részt tudnak venni a tanórákon, továbbá több ukrán tévécsatorna is levetíti az órákról készült felvételeket.

Első látszatra úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben halad, azonban az ilyen formájú oktatás messzemenőleg nem mindenkinek felel meg. Lássuk, miért.

Technikai felszerelés és gyenge internetkapcsolat. Nem minden gyermek rendelkezik saját számítógéppel, táblagéppel vagy okostelefonnal – gondolunk itt többnyire a faluhelyen és a rászoruló családokban élő gyermekekre. A házi feladatokat emellett okostelefonokon nehézkes megoldani. Ezenkívül a videoórák sok esetben nem töltődnek be. Ez a probléma szintén a gyenge internetkapcsolattal ellátott falusi településeken lép fel. Kárpátalja hegyvidéki falvai e téren hatalmas problémába ütköztek.

Egészségügyi előírások. Az előírások szerint az 5–9. osztályos tanulók 20–25 percnél hosszabb ideig nem hallgathatnak egy tanórát a képernyő előtt, s egy nap alatt három tanóránál többet nem nézhetnek meg. Ha sok időt töltenek képernyő előtt, az látászavart, izom- és csontrendszeri, emésztőrendszeri, idegrendszeri rendellenességeket okozhat.

A házi feladatok mennyisége és elvégzésük határideje. Figyelembe véve a tanulók képességeit és lehetőségeit, az oktatás nem tarthat éjjel-nappal. Az oktatási programban szereplő tananyag mennyisége évről évre csak növekedik, ezzel ellenben az oktatás minősége romlik. Ilyen ütemterv mellett a tananyag elsajátításának és megértésének kilátásai siralmasak.

Az internetes források sokfélesége és rendezetlensége. Minden pedagógus szabadon választhat eszközöket a távoktatáshoz. De ebben a kérdésben sincs egységesség, hiszen nem mindig lehetséges biztosítani a forrásokhoz való technikai hozzáférést, továbbá számos pedagógust elrettent az oktatás digitalizálása.

A tanulók érzelmi állapota. A karantén alatt romlik a gyerekek napi ritmusa és alvási szokásai. A diákok nem tudnak vagy nem is akarnak ilyen módon tanulni. Az otthoni oktatás nem fegyelmezi, hanem éppen ellenkezőleg: ellazítja és deszocializálja a gyerekeket.