Ökumenikus Segélyszervezet: 1000 rászoruló gyermek nyári táboroztatására lehet adományozni
Hívásonként és sms-enként 500 forinttal lehet csatlakozni.
Hívásonként és sms-enként 500 forinttal lehet csatlakozni.
Beregszászban három napon át a felekezetek hívei egymás templomaiban imádkoztak a keresztények egységéért.
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra.”
Hogy a béke helyreálljon, meg kell tenni, ami rajtunk múlik!
Az Ökumenikus imahét csütörtöki napján a református templomban együtt kulcsolták imára kezüket a különböző felekezetű hívek.
Beregszászban a református templomban gyűltek össze esténként a hívek, hogy felekezettől függetlenül együtt imádkozhassanak.
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a Fülöp-szigeteken élő keresztény nők készítették el – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Az összetartozás és az egység jegyében szervezett ökumenikus templomjárást a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) április 25-én. Az érdeklődők megismerhették a beregszászi görögkatolikus, római katolikus és református templomot, valamint betekintést nyerhettek az épületek és a felekezetek történelmébe.
Ökumenikus imahét kezdődik január 19-én Beregszászban.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a római katolikus, a görögkatolikus és a református egyház szervezésében ökumenikus tanévnyitó istentiszteletre került sor a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus plébániatemplomban.
End of content
End of content