A gyógyító hit – A Linner-díj átadásáról
Átadták a Linner-díj emlékplakettjeit.
Átadták a Linner-díj emlékplakettjeit.
1902-ben néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására, 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e fiatal tudományág iránt.
Szent-Györgyi Albert az első és máig egyetlen magyar tudós, aki a Nobel-díjat Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért nyerte el.
A legfontosabb, hogy a fogamzásgátló tabletta csupán a nem kívánt terhességtől véd meg, a fertőző, nemi úton terjedő betegségektől nem.
454 éve, 1566. július 2-án halt meg a 16. századi francia orvos és jövendőmondó, Michel de Nostradame, ismert nevén Nostradamus. Alakja bevonult a populáris kultúrába is, könyvekben, filmekben játszanak központi szerepet próféciái.
Magyarországon július 1-jén, Semmelweis Ignác (1818–1865) születésére emlékezve az egészségügyi dolgozók munkáját méltatják.
Április 13-án és 14-én első ízben került sor Budapesten, a Körszállóban a Kárpát-medencei családorvosok fórumára, melyet a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (MÁOTE) szervezett meg. A kétnapos rendezvény szerves részét képezte a háziorvos-reumatológus műhely, pontszerző továbbképzés, valamint az Év családorvosa a Kárpát-medencében pályázat díjátadója is.
2019. május 18-án (szombaton) 9.00 órai kezdettel kerül sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja által szervezett, a Magyar Gyermekorvosok Társasága szakmai közreműködésével megvalósuló „Anya és csecsemővédelem az alapellátásban” című konferenciára a Rákóczi Főiskola Győr termében.
November elejére Beregszász város és a Beregszászi járás 74 449 lakosa közül mindössze 21 285-en kötöttek szerződést családorvosukkal, ami kevesebb, mint 30%-ot (28,6%) tesz ki – derült ki azon a szakmai értekezleten, amelyet november elsején tartottak a legmagyarabb kárpátaljai járás családorvosainak részvételével.
Több mint 500 betöltetlen állás van a kárpátaljai kórházakban. Az ok: alacsonyak a bérek – írja a mukachevo.net.
End of content
End of content