Szépirodalom Kollégiuma pályázata
Pályázatot nyújthatnak be jelentős, legalább egy évtizedes hagyománnyal rendelkező, reprezentatív magyarországi és határon túli magyar írószervezetek.
Pályázatot nyújthatnak be jelentős, legalább egy évtizedes hagyománnyal rendelkező, reprezentatív magyarországi és határon túli magyar írószervezetek.
A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2020. évi megújítására, fejlesztésére.
Magyar irodalmi alkotások idegen nyelvre fordítására írt ki mintafordítási pályázatot a Petőfi Irodalmi Ügynökség pályakezdő fordítók számára.
Egy éves ösztöndíjprogram Bajorország támogatásával, közép-, kelet- és délkelet-európai államok diplomásai számára.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) a 2018-ban kiírt Magyarok a román nemzetállamban című sikeres riportpályázata és a 2019-ben meghirdetett Voltunk, vagyunk, leszünk című filmpályázata után, idén ismét pályázatot hirdet. A témakör ugyanaz és amint a pályázat címe – Nyakig a Demboviccben is jelzi, ironikusan összegző véleménycikkeket várunk az utóbbi száz év nemzetpolitikájának témakörében.
A Szitakötő gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet Tűzhely címmel.
Kézműves pályázatának díjkiosztóját tartotta a KMNE.
A fiatalok világnapja alkalmából Fiatalokkal a fenntarthatóságért címmel kreatív poszterpályázatot hirdet középiskolások és egyetemisták számára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – jelentette be Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár szerdán.
A karnevál: játék! A karneváli groteszk egy átfogó élet- és világszemlélet, ami szerint mindenki részese az ironikus szerepjátéknak.A társadalom tagjai nem szakadnak szét játszókra és közönségre, a karnevált mindenki éli is, nem csak nézi. A mulattató vagy megríkató szertartások, a maszkot öltő emberek, a garabonciások, a bohócok, a bolondok, a törpék és az óriások karneváli…
Ukrajna azt fontolgatja, hogy pályázatot nyújt be egy nyári vagy egy téli olimpia rendezési jogának elnyeréséért – írta vasárnap a karpathir.com kárpátaljai portál az unn.com.ua oldalra hivatkozva.
End of content
End of content