Letartóztattak egy orosz papot háborúellenes prédikációja miatt
„A fegyveres erők lejáratása” apropóján emelt vádat ellene a rendőrség.
„A fegyveres erők lejáratása” apropóján emelt vádat ellene a rendőrség.
A falusi pap elsősorban pap, de emellett pedagógus, orvos, ügyvéd, minta földművelő, jó családapa, szociológus és műpártoló…
„Az Úristen lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy bekötözzem a megtört szívűeket…” – Izajás próféta ezen sorait választotta szentelési jelmondatává Egressy Miklós görögkatolikus pap 25 évvel ezelőtt.
Kárpátaljai görögkatolikus pap, teológiai tanár, újságszerkesztő, zarándoklat-szervező. Egész életét a vallás, az Istenbe vetett hit tölti ki. Gyermekkorától papnak készült. Teológiát tanult Ungváron és Rómában, majd hazatérve pappá szentelték és egyházközséget kapott. Emellett liturgiát tanít az ungvári papnevelő intézetben, az ukrán nyelvű egyházmegyei lap főszerkesztője, valamint zarándoklatok szervezője. Nős, három gyermek édesapja. Családjával az Ungvár…
Valóságos két lábon járó egyháztörténelem Szabó Konstantin, az ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet prefektusának élete. Több száz évre visszamenőleg papcsaládból származik, édesapja megjárta a Gulagot, őt magát titokban szentelték pappá, s évekig a földalatti egyházban működött. Megélte a rendszerváltást, a görögkatolikus egyház legalizációját és újjáéledését. 29 éves papsága során templomot…
„Az egyházközség plébánosa Krisztus, s én az ő segítsége vagyok” – vallja Molnár János római katolikus lelkész, akinek eddigi életében fontos szerepet játszottak Kárpátalja legnagyobb városai: Munkácson született, 11 éven át Ungváron szolgált, majd idén augusztustól Beregszász plébánosa lett. Vele beszélgettem.
„Máriapócs, a kegyelmek helye…” – énekeljük és imádkozzuk, akárhányszor a Könnyező Istenanyához zarándokolunk.
Mikortól számít az ember embernek? Érző, már gondolkodni is képes, lélekkel felruházott biológiai entitásnak? A születéstől? A fogantatástól? A méhen belüli fejlődés valamelyik lépcsőfokától? Joga van-e a magzatnak az élethez? El lehet-e dönteni egy magzatról, hogy joga van-e megszületni, ki döntheti ezt el, és mely esetekben számíthat elkerülhetetlennek a művi terhességmegszakítás?
A szovjetállam által elhurcolt református lelkipásztorok között a legkorábban letartóztatottak egyike volt Gönczy Pál tiszteletes, aki előbb Ráton, majd – 1933-tól – Nagydobronyban szolgálta egyházát.
A Nagyszőlős környéki Tisza – part egy tömeges vallási esemény helyszínévé vált.
End of content
End of content