Több mint 10 ezer csomag cigarettát találtak egy tehervonaton Szalókánál
A cigarettát a vámhatóság lefoglalta.
A cigarettát a vámhatóság lefoglalta.
A rendezvényre négy településről – Eszeny, Szalóka, Tiszaásvány és Tiszaújfalu – érkeztek a résztvevők.
Az ügyben eljárás indult.
Öt illegális cigarettacsempészt lepleztek le a magyar határ közelében.
A két csempész elmenekült.
A határőrök két török állampolgárt, tartóztattak fel, a magyar határtól mindössze 100 méterre.
A zárjegy nélküli dohányárut a Csapi Határőrség fedezte fel a Szalókai vasúti ellenőrző pontnál.
Szalóka az a kárpátaljai település, amely évtizedek, sőt évszázadok óta hűen őrzi a nemzedékről nemzedékre átörökített kincseket, s úgy adja át azt a következő nemzedéknek mint legféltettebb
Az ungvári járási Szalókára a helyi általános iskolába december 15-én hétfőn egy utánfutós mikrobusszal érkezett meg a holland Stichting Oost Europa segélyszervezet három munkatársa Bátori Józsefnek, az Ungi Református Egyházmegye főgondnokának és a helyi református gyülekezet gondnokának vezetésével. A vendégeket Bakura János iskolaigazgató és Kovács Angéla igazgatóhelyettes, az iskola némettanára fogadta, és kalauzolta be az…
Az ungvári járási Szalóka község és a csángó magyar népzenét játszó budapesti Zurgó együttes között hosszú évekre visszanyúló jó kapcsolat van. Az együttes szervezett már jótékonysági koncertet Budapesten a Szalókai Óvoda javára, többször felléptek már Szalókán, és népi hangszerekkel, valamint szakmailag is segítik a Szalókai Nyitnikék Zeneiskolát, ahol nekik köszönhetően a növendékekből létrejöhetett a Tiszaháti…
End of content
End of content