Karácsonyi ajándékcsomagok a Szalókai Általános Iskola tanulóinak Hollandiából

Az ungvári járási Szalókára a helyi általános iskolába december 15-én hétfőn egy utánfutós mikrobusszal érkezett meg a holland Stichting Oost Europa segélyszervezet három munkatársa Bátori Józsefnek, az Ungi Református Egyházmegye főgondnokának és a helyi református gyülekezet gondnokának vezetésével. A vendégeket Bakura János iskolaigazgató és Kovács Angéla igazgatóhelyettes, az iskola némettanára fogadta, és kalauzolta be az osztályokba, ahol a gyerekek nagy meglepetéssel, de annál nagyobb örömmel fogadták a messziről érkezett vendégeket.

A holland vendégek már két nappal korábban érkeztek meg, Bátori Józsefékhez, és részt vettek a Szalókai Nyitnikék Alapítványi Zeneiskola támogatására szervezett jótékonysági koncerten és vásáron, valamint a vasárnapi istentiszteleten.

A Stichting Oost Europa segélyszervezet három munkatársa közül Wim de Groot a Kárpátaljának elmondta, hogy a holland gyerekek karácsonyi ajándékokat készítettek a krisztusi szeretet jegyében a hozzájuk hasonló, 7-15 éves korú magyarországi és kárpátaljai gyerekek számára. Mielőtt Hollandiából elindultak volna, Bátori Józseftől megtudakolták, hogy a szalókai iskolában pontosan melyik osztályban hány fiú és hány lány van, ennek megfelelően állították össze korosztályonként a meleg kesztyűket, sálakat, ruhadarabokat, édességet és déligyümölcsöket tartalmazó karácsonyi ajándékcsomagokat. Továbbá hoztak ajándékokat a helyi óvodásoknak is. A közép-kelet hollandiai Almelo és Vriezenveen települések iskolásai állították össze a csomagokat. Wim de Groot kérdésünkre válaszolva elmondta, saját önkéntes tevékenységének legfőbb hajtóereje az, hogy szereti az embereket, különösen a keresztény magyar embereket. Ő nyugalmazott fizika-matematika szakos tanár, 1989-től járja Kelet-Európát, Oroszországot, Fehéroroszországot, Lengyelországot, Ukrajnát és Magyarországot, egyházi vonalon igyekezett kapcsolatokat kialakítani ezekben az országokban. Most hárman jöttek Szalókára, mindhárman sok szabadidővel rendelkező nyugdíjasok, Marginus Schonewille vámtiszt volt korábban, Dinand Coes pedig egy hajógyárban dolgozott. Nagyon örülnek, hogy segíthettek a holland gyerekek ajándékainak Szalókára jutatásában.

A nemrég a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal díszoklevelével kitüntetett Bátori József tudósítónknak elárulta továbbá, hogy a vendégeknek annyira megtetszett a szalókai református gyülekezet Nagyné Fekete Zsuzsanna vezette kórusának műsora, hogy hollandiai vendégszerplésre hívták meg.

dózsa