November 11. – Szent Márton napja
Szent Mártonnál kevés szent volt népszerűbb a középkori Magyarországon.
Szent Mártonnál kevés szent volt népszerűbb a középkori Magyarországon.
A munkácsi városvezetés tervei szerint 11 libaszobor kerül a jövőben a városi közterekre.
November 11. – Szent Márton napja.
Szent Mártonnál kevés szent volt népszerűbb a középkori Magyarországon.
November tizenegyedikén Szent Márton püspökre emlékezünk. Márton napjához, mely egyben gazdasági határnapnak is számított, számos népszokás, időjóslás és hiedelem is kapcsolódott.
A szokásosnál is nagyobb ünnepség színhelye volt november 11-én a munkácsi Szent Márton székesegyház: idén nem csak az egyházmegyei búcsút ünnepeltük ezen a napon, hanem ekkor került sor a Szent Márton jubileumi év lezárására, valamint a templom kertjében nemrég felállított Szent Márton-szobor megáldására is, mely Matl Péter szobrászművész alkotása. Az ünnepi szentmise egy részét közvetítette…
A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület „Szent Márton és az elesettek” témakörben hirdeti meg képzőművészeti- és fotópályázatát.
Szent Mártont ábrázoló emlékbélyeget adott ki a Magyar Posta Zrt. az egykori püspök tiszteletére meghirdetett szentév alkalmából, a kibocsátási ünnepséget pénteken tartották a Pannonhalmi Főapátság főkönyvtárában.
Az idei nagyböjt kegyelemben gazdag időszak lehet számunkra, ha az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk, mert megtapasztalhatjuk minket végtelenül szerető Istenünk irgalmasságát.
November 9-én Munkács központi terén rendezték meg a hagyományos Szent Márton-ünnepet. Az esemény idén is lámpás menettel kezdődött, melyben a városi iskolák diákjai saját készítésű lámpásaikkal vettek részt.
End of content
End of content