Feszült a helyzet a szerb–koszovói határon
A szerbek több átkelőt is elbarikádoztak.
A szerbek több átkelőt is elbarikádoztak.
A spanyol kormányfő Szerbiában kezdte meg négynapos, nyugat-balkáni körútját.
A legtöbb cukor egyébként is június és szeptember között, a befőzési időszakban fogy.
A voksok 58,59 százalékát szerezte meg Aleksandar Vucic.
Az SNS felmérései szerint a választópolgárok legalább 60 százaléka járult az urnák elé.
Két évvel ezelőtt ugyanebben az időpontban 40,82 százalékos részvételről adott hírt a választási bizottság.
Annalena Baerbock német külügyminiszter pénteken Belgrádban nyilatkozott.
Azt ígérték, még többen az utcára vonulnak, ha a szerb kormány csatlakozik a Moszkvát sújtó szankciókhoz.
Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó szerbiai központ igazgatója jelentette be hétfőn.
A hivatalos jelentések szerint 18 óráig a szavazásra jogosultak 25,25 százaléka vett részt.
End of content
End of content