Szerbiában a pánikvásárlás miatt elfogyott a polcokról a cukor

 Elfogyott a kilós kiszerelésű kristálycukor a szerbiai üzletekben, ám a hiány a szakértők és a politikusok szerint nem azért van, mert az országnak nincs elég tartaléka, hanem mert az emberek pánikvásárlásba kezdtek.

Milan Prostran mezőgazdasági elemző a Biznis.rs gazdasági hírportálnak kedden arról beszélt, hogy azért fogyott el az egy kilogrammos, hatósági áras cukor, mert az ukrajnai háború előhozta az emberek kilencvenes évekbeli emlékeit, amikor itt is háború dúlt, és készleteket kellett felhalmozni.

Hozzátette:

amint megjelenik a hír, hogy valamiből hiány van, az emberek elrohannak vásárolni, és így valóban hiány alakul ki. Mint mondta, a legtöbb cukor egyébként is június és szeptember között, a befőzési időszakban fogy, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy elfogytak az üzletek tartalékai.

Bojan Stanic, a szerbiai gazdasági kamara illetékese a belgrádi közszolgálati televízióban azt közölte, semmiképpen sem fog elfogyni az ország cukortartaléka, viszont mindenképpen emelni kell az árát.

A kormány novemberben hirdetett árstopot az alapvető élelmiszerekre, így a cukorra is. Az egy kilogrammos kristálycukor árát, gyártótól függően körülbelül 90 dinárban (293 forint) határozta meg. Bojan Stanic szerint az infláció, illetve az előállítás drágulása miatt a cukor esetében is legalább 10-20 százalékos áremelésre lenne szükség. Ez a drágulás az ötkilós, illetve a 20-25 kilogrammos zsákokban árult kristálycukor esetében már meg is történt.

Tatjana Matic kereskedelmi miniszter szerint a szerbiai élelmiszerpiac stabil, semmiből sincs hiány, a legnagyobb gondot csak az infláció okozza. A Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint Szerbiában áprilisban 9,6 százalékos volt az infláció, ami jelentősen magasabb a 3 százalékos célértéknél, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.

A tárcavezető a szerbiai közszolgálati televízióban arról is beszélt, hogy a kormány árstopja egyelőre június 28-ig van érvényben, addig nem változik az alapvető élelmiszerek ára. Tatjana Matic szerint az év második felében kezdhet csökkenni az infláció, addigra a piac is stabilizálódik.

Forrás: MTI