Májusi Szűzanya-tisztelet Beregszászban
Májusban a beregszászi templom minden szentmiséjét Mária-áhítat előzi meg.
Májusban a beregszászi templom minden szentmiséjét Mária-áhítat előzi meg.
Mária szeplőtelen lénye kegyelem számunkra – írta XVI. Benedek.
Jézus hallhatott bölcs szavakat édesanyjától, de nem segített neki a világ kárhozattól való megmentésében.
Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak.
A katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe.
Ferenc pápa kezdeményezésére.
A történelem folyamán az egyház álláspontja szerint Szűz Mária többször is megjelent a híveknek.
Pünkösdhétfőt a Vatikán 1969 óta sorolja az évközi liturgikus rendhez.
Az első magyar király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába.
Kisboldogasszony ünnepén, szeptember 8-án a katolikus egyház Szűz Mária születésére emlékezik.
End of content
End of content