Az oktatás és a közlekedésfejlesztés is szóba került Magyar Levente kijevi tárgyalásain
„Optimista vagyok a tekintetben, hogy a nyitott kérdésekre is pontot tudunk tenni” – mondta.
„Optimista vagyok a tekintetben, hogy a nyitott kérdésekre is pontot tudunk tenni” – mondta.
Az elsődleges kulturális közeg ma a popkultúra.
Füzesi Magdát és Dupka Györgyöt köszöntötték
Két nagy erejű robbanás történt.
Zelenszkij az utóbbi hetekben ismét közvetlen tárgyalásokat követelt az orosz elnökkel.
Céljuk, hogy találkozzanak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel – közölte a varsói kormányfői hivatal.
Nem történt megegyezés a tűzszünet ügyében.
Ez az első alkalom, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított támadás óta a két ország külügyminisztere találkozik egymással.
A belügyminiszterek „megvitassák az ukrajnai helyzetre adandó konkrét válaszokat”.
A találkozó Kijevben volt.
End of content
End of content