Kárpátalja ma: Tiszasalamon szülötte: Balogh Béla testépítő
Balogh Béla 1983-ban született Tiszasalamonban, 17 évesen kezdett testépítéssel foglalkozni.
Balogh Béla 1983-ban született Tiszasalamonban, 17 évesen kezdett testépítéssel foglalkozni.
Méltó ünnepség keretein belül emlékezett meg Tiszasalamon lakossága államalapító királyunkról a református templom kertjében augusztus 18-án. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével és ünnepi beszédet mondott Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.
Magyar közösségeink életében nemcsak a testvértelepülési, hanem a testvérgyülekezeti kapcsolatok is nagyon gyümölcsözőek, amit az ungvári járási Tiszasalamon református gyülekezetének a Váchartyáni és Erdőkertesi Református Missziói Egyházközséggel (Magyarország) fennálló kapcsolata is példáz. A hitélet közös elmélyítése mellett számos program is igyekszik összekovácsolni a gyülekezeteket: legutóbb erre egy kárpátaljai kirándulás teremtett kitűnő alkalmat.
Tiszasalamon Kárpátalja leggazdagabb faluja, köszönhetően a területén működő gazdasági vállalkozásoknak, elsősorban az Eurocar autógyárnak, amellyel a helyi tanács nem kívánja meghosszabbítani a most februárban lejáró földbérleti szerződést, lemondva ezzel havi 132 191 hrivnyáról. A hír több mint meglepő, állítólag a gyár vezetése már lehetőségként mérlegeli, hogy teljes egészében áttelepül Oroszországba.
Idén a diplomáciai segítséggel Kárpátaljára hozott, Betlehemben meggyújtott békelángot a tiszasalamoni református templomban fogadták a kárpátaljai magyar cserkészek, a helyi református gyülekezet tagjai és mindazok, akik hisznek a Születés templomából hozott láng erejében.
Már egy éve annak, hogy Tiszasalamonban egy falugyűlésen a helyi KMKSZ-alapszervezet és több helybéli kezdeményezte, hogy az 1964-ben hivatalosan „Szolomonové”-ra keresztelt falu kapja vissza a háború előtti magyar nevét.
A ungvári járási Tiszasalamon lakói a 2011-ben felavatott Szent István-szobornál méltatták államalapító nagy királyunk ünnepét, mely hálaadó református istentisztelettel kezdődött. Nemzeti himnuszunk eléneklése után Palkó Katalin, a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és a megjelenteket.
Rég láttuk Demes Tamás énekest, az X-faktor résztvevőjét itthon, ezért is jelentett nagy örömöt, hogy klubkoncerten lépett fel április 27-én szülőfalujában, Tiszasalamonban. Már két órával a kezdés előtt szorgalmasan és lázasan gyakorolt, miközben a Tisza kávézó udvara teljesen megtelt. Sokan voltak kíváncsiak Tomira, még más falvakból is szép számmal jöttek fiatalok.
Emlékezetes nap marad Tiszasalamon magyarsága számára április 14-e. A KMKSZ helyi alapszervezete ugyanis vendégül látta a tiszapéterfalvai Kokas Bandát.
End of content
End of content