Tiszasalamoni lakos a háború újabb kárpátaljai áldozata
Sima Zoltán harci feladat teljesítése közben hunyt el 2025. október 13-án.
Sima Zoltán harci feladat teljesítése közben hunyt el 2025. október 13-án.
Az elkövető 15 év börtönbüntetést kaphat.
Pihenő helyett tűzoltás.
Egy hirdetőtábla gyulladt ki, amelyen az üzemanyagárak voltak feltüntetve.
Az ungvári járási Tiszasalamon közössége hagyományosan a templom előtt álló Szent István-szobornál ünnepelte meg Magyarország születésnapját. Vasárnap, augusztus 19-én ünnepi istentisztelettel kezdődött a rendezvény, melyen Kótyuk Zsolt református lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, és a gyülekezet elénekelte a 90. zsoltár („Tebenned bíztunk eleitől fogva…”) énekét, majd a 89. zsoltár szavait idézve („Az Úrnak irgalmát örökké éneklem”)…
Március 27-én iskolánk adott otthont az ungvári járási magyar iskolák közötti szavalóversenynek.
73 tanulónak és 14 tanárnak kezdődött meg az idei tanév a megújult Tiszasalamoni Általános Iskolában. Az intézményt nemrég még a bezárás fenyegette az életveszélyessé vált, beázó tetőszerkezete miatt. De a Keleti Partnerség program keretében magyar állami támogatásból új tetőszerkezetet kapott a hangulatos kis iskola, a szülők áldozatvállalásának köszönhetően pedig belülről is sikerült kifesteni a folyosókat…
Tiszasalamonban is megemlékeztek Szent István királyunkról. A megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődőtt a református templomban.
Csap szomszédságában, a Latorca és a Tisza között helyezkedik el a hajdani Ung vármegye egyik „tiszás” települése, Tiszasalamon. A magyar–ukrán–szlovák hármashatár mentén elhelyezkedő települést útjainak minősége nem, viszont azok, akik rajta járnak, annál inkább értékessé teszik.
Demes László 1945-ben született Tiszasalamonban. Csapon végezte el a középiskolát, 1964-ben vették fel az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarának magyar tagozatára, ám rögtön behívták katonának. 3 év katonai szolgálat után tért vissza az egyetemre, ahol Fodó Sándor lett az osztályfőnöke.
End of content
End of content