Államalapító szent királyunkra emlékeztek Tiszasalamonban

Szerző: | 2014. 08. 30. 16:08 | Közélet

Tiszasalamonban is megemlékeztek Szent István királyunkról. A megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődőtt a református templomban.

29014 2Az egybegyűlteket Kótyuk Zsolt helyi lelkész köszöntötte, az ünnepi liturgiában közreműködött Tóth András római katolikus plébános is. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Varga Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Szallár Sándor, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójánka vezetője, valamint a rendezvényen megjelent Balogh Oszkár, a KMKSZ gazdasági titkára, a Csapi Városi Tanács képviselője.

Tóth András plébános beszédében hangsúlyozta Szent István példamutató életét, elmondta: „…olyan uralkodó volt, aki mindig népe és az ország javát kereste. Uralkodása a szolgálat szellemében folyt. Egész világi életét egy erős kősziklára, Krisztusra építette, és nemcsak saját életét, hanem országát is igyekezett biztos alapra helyezni.”

Az istentiszteletet Kótyuk Zsolt lelkész folytatta, aki János evangéliumán keresztül tolmácsolta üzenetét. Elmondta, hogy államalapító királyunk is igyekezett az ige mércéje szerint élni. „Tette, amit tenni kell, mert népe javát kereste. Mert nemcsak pillanatnyi dolgokban, hanem hosszú távon gondolkodott országalapításban, a magyar nép megtartásában.”

Ezt követően közös ünnepség vette kezdetét a templom udvarán, melyet Palkó Katalin, a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke nyitott meg. Az ünnep alkalmából Varga Ferenc konzul mondott ünnepi beszédet, melyben kiemelte: „Szent István olyan művet alkotott, mely kiállta az idők próbáját. Mindez büszkeséggel kell, hogy eltöltsön bennünket, ami által önbizalmat és erőt meríthetünk. Azonban bármit is teszünk, az összefogás nélkül nem fog működni. Ezért fontos erősíteni nemzeti összetartozásunkat, s fontos, hogy közös célunkért megtaláljuk a közös hangot.”

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszédében elmondta: „Szent István olyan király volt, aki államot, országot, nyelvet és hitet adott nekünk. Bár a történelem alakulása folytán, sajnos, ma már nem minden magyar élhet Szent István országában, mégis, ami összetart minket, magyarokat, bárhol is éljünk a világban, az a nemzeti öntudat.” Az elnök asszony hangsúlyozta továbbá, hogy nem szabad elmennünk észrevétlen a magyar kormány eddigi, a nemzettudat erősítése érdekében kifejtett tevékenysége mellett. Beszélt a Magyarok kenyere akcióról, a Keleti Partnerség programjáról, kiemelte, hogy a magyar kormány ezekben a nehéz időkben is komoly figyelmet fordít Kárpátaljára és a kárpátaljai magyarokra. Balogh Lívia hangsúlyozta továbbá, hogy nekünk, az itt élő kárpátaljai magyaroknak is fontos küldetésünk és feladatunk van a nemzeti öntudat megerősítésében. „Szükségünk van olyan magyar vezetőkre, akik erős nemzettudattal bírnak. Olyan magyar politikusokra, iskolaigazgatókra, papokra és tanárokra, akik erős fáklyák, s akiket követni tudunk minden időben. Mert nemcsak sokan kell, hogy legyünk, hanem sokan kell, hogy igazak legyünk.”

29014 3Az ünnepi beszédeket követően kisebb műsort mutattak be a helyiek. Fekete Melinda előadásában a Honfoglalás c. dalt hallgathatták meg az egybegyűltek, majd Fekete Alica Reményik Sándor Kegyelem c. versét adta elő. Ezt követően a református gyülekezet ifjúsági és gyülekezeti kórusa lépett fel, közben Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét adta elő Varga Patrícia, az ünnepség fényét emelte a téglási Dominus énekkar előadása. Reményik Sándor Templom és iskola c. versét szavalta el Skodina Karina, majd Leczó Dóra előadásában Sajó Sándor Magyarnak születtem c. versét hallhatták az egybegyűltek.

Az ünnepség vendégei ezután megkoszorúzták a templomkert udvarán lévő, Szent István király emlékét őrző szobrot, majd az est folyamán a Hímes együttes közreműködésével táncházra került sor, melyet a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezett.

V. E.
A hisztaminallergiáról

A hisztaminallergiáról

Bár önmagukban kevés hisztamint tartalmaznak ezek az ételek, serkenthetik a hízósejtekből a hisztaminfelszabadulást: citrusfélék, eper, paradicsom, spenót, mogyoró, dió, élelmiszer-adalékanyagok, ízfokozók.

Átadták a beregardói Perényi Kultúrkúriát

Átadták a beregardói Perényi Kultúrkúriát

A Kultúrkúria helyet ad a főiskola által alapított Tulipán Tanoda magyar népzenei és népművészeti iskolának, valamint a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kulturális rendezvényeinek, kézműves foglalkozásainak, borkóstolóinak, valamint gasztrokulturális eseményeinek. Az Egán Ede Szakképzési Centrum és a főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének egyik gyakorlóhelye is lesz.

Pin It on Pinterest

Share This