történelem

  • Nyolcvan éve szól a rádió Kárpátalján

    Napjainkban példátlanul felgyorsult a technológiai forradalom, a tegnap használt drága elektronikai eszközeink néhány év alatt ócska, értéktelen kacatokká váltak. Ma már régiségnek számítanak a lemezjátszók, a magnetofonok, fényképezőgépek, a videomagnók és videokamerák, a számológépek, és lassan még a hagyományos személyi számítógépek is, hisz mindez a rádióval együtt elfér egy lapos okostelefonban is, amit mindig mindenhová…

  • „Észak Kőrösi Csomája”

    A népek melyik kohójából származik a magyarság? Kik a rokonaink? Hol leljük fel őket? Ezek a kérdések nagy erővel törtek felszínre a XVIII. század utolsó harmadában, valamint a XIX. század folyamán.

  • Borsova, melyből Bereg lett: vármegyéink a történelem sodrásában

    Amikor honfoglaló őseink főserege 895-ben Árpád fejedelem vezetése alatt a ma Kárpátaljának nevezett területre ért, a hegyeket még lakatlan ősvadon borította, s a Kárpátoktól délnyugat felé kitáruló síkságon, valamint a hegyvidék lábainál is csak néhány település ékelődött az alföldi erdőrengetegbe, melyek lakói később elvándoroltak, vagy beolvadtak. I. (Szent) István országszervező munkája eredményeként pedig – melynek…

  • Lengyelország és Kárpátalja — 1938-1939. Újabb adatok a vidék 20. századi történelméhez

    2007-ben a lengyelországi Toruń városban látott napvilágot Dariusz Dąbrowski A Lengyel Köztársaság a Podkarpatszka Rusz problematikájának tükrében 1938-39-ben (Rzeczpospolita Polska wobec kwestii Rusi zakarpackiej (Podkarpackiej) 1938-1939.) című tudományos monográfiája, azonban a fiatal lengyel történész archív anyagokban gazdag könyve a kárpátaljai tudományos világ figyelmét elkerülte.

  • A győri hős

    Mintegy száz évvel a török Magyarországról való kiszorítása előtt már történt egy komoly kísérlet a hódoltsági területek felszabadítására.

  • Trianonról, a magyarokról és a szomszédokról

    A mai magyar külpolitika már rég nem törekszik a határok megváltoztatására, csak a határon túli kisebbségek helyzetének méltányos rendezésére. A magyar kisebbségi közösségek védelme és támogatása nem mosható össze a „nagymagyar” nacionalizmussal, noha szomszédjaink ezt előszeretettel teszik meg.

End of content

End of content