Szabadság felmondás előtt
„Szeretnék felmondani jelenlegi munkahelyemen, de előbb még kivenném a szabadságomat. Felmondhatok-e szabadság idején, illetve beleszámít-e a szabadság ideje a felmondási időbe?”
„Szeretnék felmondani jelenlegi munkahelyemen, de előbb még kivenném a szabadságomat. Felmondhatok-e szabadság idején, illetve beleszámít-e a szabadság ideje a felmondási időbe?”
„Bakkalaureátusi diplomát szereztem a főiskolán (állami oktatásban). Szerezhetek-e ezután ingyen »ifjú specialista« szintű diplomát?”
Az oktatók teljesítményközpontú előmeneteli rendszerének bevezetését, a szakok számának csökkentését 15 százalékkal, az agrároktatásban a farmerképzés elindítását tartalmazza egyebek mellett a Fokozatváltás a felsőoktatásban című kormányzati stratégia, amely 2020-tól legalább egy nyelv középfokú ismeretét is előírná felvételi követelményként a diákoknak.
„Elválhatok-e a férjemtől, ha a gyermekünk még nem töltötte be az első életévét, ugyanakkor már egy éve ne élünk együtt, s férjem házasságunk megkötésének pillanatától se el nem tart engem, se tartásdíjat nem fizet?”
„Egy évvel ezelőtt megvásároltam egy lakóház felét.
„Saját otthont szeretnénk a feleségemmel, de nincs elég pénzünk ahhoz, hogy megvegyük a kiszemelt lakást. Lehetséges-e hitelt felvenni úgy, hogy a jelzálogot arra a lakásra terheljük, amelyet meg szeretnénk vásárolni?”
„Házasságom idején édesanyámtól pénzt kaptam ajándékba, hogy megvásárolhassam magamnak a gépkocsit, amelyre már régóta vágytam. Miután elváltam, a férjem követelni kezdte az autó értékének felét, mondván, az is házasságunk során szerzett közös tulajdonnak minősül. Elkerülhetem, hogy osztoznom kelljen a gépkocsi értékén a volt férjemmel?”
„Kiderült, hogy szülési szabadságon lévő munkatársunk a vártnál hamarabb áll ismét munkába. Hogyan bocsátható el az a dolgozó, aki a helyére lett felvéve távolléte idejére, de aki időközben maga is szülési szabadságra ment?”
„A községi tanács területén az utóbbi időben néhány földrészleg tulajdonosa elhunyt, de sem az örökösök, sem a végrendelet végrehajtói nem jelentkeztek.
„Élelmiszerboltot szeretnék nyitni a faluban. Kinéztem erre a célra egy önkormányzati tulajdonú helyiséget, amelyet korábban is üzlethelyiségként használtak. Milyen dokumentumokra lesz ehhez szükségem, s hol szerezhetem be azokat?”
End of content
End of content