Elfogtak egy bűnbandát a Kijev–Csap autóúton
A tolvajok mintegy 6700 eurót és 1800 dollárt, valamint értéktárgyakat tulajdonítottak el.
A tolvajok mintegy 6700 eurót és 1800 dollárt, valamint értéktárgyakat tulajdonítottak el.
Kárpátalja kormányzója, Olekszij Petrov szerint szükség van a karantén megerősítésére.
Az Ung-parti gárda ezúttal hazai pályán szenvedett kiütéses vereséget a Kárpáti Halics együttesétől.
A változtatások november 2-án lépnek hatályba.
A Múltidéző séta Ungváron című könyvet Zubánics László mutatta be.
Oleg Kocjuba szerint további két járás is vörös zónába kerülhet megyénkben.
A gyerekre édesanyja talált rá
Az előzetes adatok szerint Bogdan Andrijiv marad Ungvár polgármestere, megelőzve a Nép Szolgája színeiben induló Viktor Scsadejt
Október 23-án, pénteken a megyeszékhelyen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa koszorúzással és főhajtással tette tiszteletét a forradalom hősei előtt.
A 15 éves iskolás lány október 20-án elment otthonról és nem tért haza.
End of content
End of content