Az EU támogatja az USA és Oroszország további tárgyalásait Ukrajnáról
Borrel szerint diplomáciai megoldást kell találni a háború elkerülésére.
Borrel szerint diplomáciai megoldást kell találni a háború elkerülésére.
Hangsúlyozta, hogy az orosz erőknek a NATO keleti határainál történő felvonulása miatt megváltozott a biztonsági helyzet.
Az 58. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián nyilatkozott (MSC).
A hírt Antony Blinken amerikai külügyminiszter közölte.
Hangsúlyozta: Washington nem kíván az orosz szerződéstervezet alapján tárgyalni.
Az amerikai hírszerző szolgálatok figyelmeztették a NATO-szövetségeseket Oroszország Ukrajna elleni közelgő támadására.
– Az oroszok abban a helyzetben vannak, hogy bármelyik nap jelentős katonai akciót indíthatnak Ukrajnában – fogalmazott Sullivan.
A 2. páncélos lovasezred Stryker harcjárművekkel felszerelt gépkocsizó lövészzászlóalja érkezik Romániába.
Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap amerikai televízióknak adott körinterjút.
1945. február 4-én kezdődött Jaltában a második világháborúban szövetséges nagyhatalmak vezetőinek találkozója.
End of content
End of content