November 4-én ünnepeljük a vasutasokat Ukrajnában
Az Ukrzaliznicja Ukrajna legnagyobb munkaadója.
Az Ukrzaliznicja Ukrajna legnagyobb munkaadója.
A vasútállomás előtti tér rekonstrukciójára több mint 2 millió hrivnyát különítettek el.
A vajdasági RTV helyi tudósítójának jelentése szerint egy halottszállító autó is a helyszínen tartózkodik.
A megemlékezést a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve.
Az 1956-os forradalom emléknapja.
A temetőben a Bethlen-líceum verses összeállítását hallhatták a résztvevők.
Július 6-án tüzérségi találat érte az állomást.
4 milliárd hrivnyát fordítanak a vasutak fejlesztésére és új vagonok vásárlására.
A megálló szinte már életveszélyes állapotban van, emellett rossz benyomást kelt az ide érkező turistákban is.
Miközben Ukrajnában gőzerővel folyik az ukránosítás (gondoljunk csak a 2017-es oktatási törvény 7. cikkelyére vagy az első olvasatban 2018 októberében megszavazott államnyelvi törvényre), kivételként jó példáról is beszámolhatunk: Munkács városának vasútállomásán ugyanis olyan táblákat helyeztek ki, amelyek az államnyelv mellett angol és magyar nyelvű információkat is tartalmaznak.
End of content
End of content