WHO: a fogyókúrás gyógyszerek sem tesznek csodát
A WHO több mint két évtized után döntött úgy, hogy felülvizsgálja meglévő irányelveit az elhízás kezelésére vonatkozóan.
A WHO több mint két évtized után döntött úgy, hogy felülvizsgálja meglévő irányelveit az elhízás kezelésére vonatkozóan.
Megszüntették a koronavírus okozta nemzetközi vészhelyzetet.
Az Immunizációs Világhét alkalmából elindítottak egy Nemzeti Immunizációs Portált.
2023-ban a világnap mottója: „Egészséget mindenkinek”!
Egyenlítői-Guinea hatóságai februárban jelentették be a járványt.
Álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.
Az emberre átterjedő állatbetegségek száma 2012 és 2022 között 63 százalékkal emelkedett az előző évtizedhez képest.
A majomhimlő május eleje óta immár több mint 30 olyan országban jelent meg.
A határozat ugyanakkor nem irányoz elő Oroszország elleni konkrét büntetőintézkedéseket a WHO-n belül.
Szakértők szerint a majomhimlő sokban különbözik a koronavírustól.
End of content
End of content