Kenderszüret közben érték tetten a termesztőt

Névtelen telefonáló tett bejelentést a Huszti Rendőrkapitányságon október 27-én, miszerint egy férfi kenderhez hasonló növényt vág a huszti járási Szeklence (Szokirnicja) község közelében, egy Tisza-parti elhagyatott földterületen – tudatta a Zakarpatszkij Koreszpondent hírportál.

A rendőrök a helyszínre siettek, ahol egy 36 éves szeklencei fiatalember szüretelte a tiltott növényt. A letartóztatott a kihallgatás során elmondta, hogy a kendert júliusban vetette el, gondozta azt, de a termést a rendfenntartók miatt már nem tudta betakarítani.

A rendőrök 310 tő 1,5, illetve 2 méter magas kenderszárat találtak. Ez a mennyiség a szakértők véleménye szerint 10 kilogramm marihuána elkészítésére elegendő.

A kábítószer-alapanyagot lefoglalták, és vizsgálatra küldték.

A fiatalember ellen büntetőeljárást indítottak, az ügyben tart a nyomozás.

Kárpátalja.ma