Már a közjegyző maga is ellenőrizheti az eladásra kínált gépjármű adatait

November elsejétől több információhoz jutnak az Egységes Állami Nyilvántartásban szereplő gépjárművekről és azok tulajdonosairól az állami szervek, illetve a helyi önkormányzatok munkatársai, az ügyvédek és a közjegyzők – olvasható a kormányzati portálon.

A hivatalos szervek képviselői ezentúl közvetlenül szerezhetnek tudomást arról, ha vagyonelkobzási per vagy egyéb bírósági eljárás indult az adott jármű tulajdonosa ellen, ha a gépkocsi körözés alatt áll, vagy ha az autó tárgyi bizonyítéknak minősül.

Eltörölték a törvénycikkely azon bekezdését is, amely szerint az állami nyilvántartás alapján kiállított hivatalos kimutatásokban tilos feltüntetni a szóban forgó gépjármű rendszámát. A rendszám ismerete megkönnyíti a közjegyzők munkáját, és hatékonyabbá, gyorsabbá válik a dokumentumellenőrzés olyan szerződések megkötésekor, amelyek tárgya az adott jármű.

Kárpátalja.ma