Ukrajna államadósága elérte a 60 milliárd dollárt
Június folyamán az ukrajnai államadósság összege 2,5 milliárd dollárral növekedett.
Június folyamán az ukrajnai államadósság összege 2,5 milliárd dollárral növekedett.
Július 16-án elrajtolt az ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság. A pontvadászatban szereplő egyetlen Kárpátaljai csapat a Hoverla–Zakarpattya idén is a feljutást tűzte ki célul maga elé. Ehhez először a Zirka Kirovograd otthonában kellett bizonyítani Olekszandr Szevidov fiainak.
A nyertesek egy hónapig élvezhetik Szarvas vendégszeretetét. A munka pihenésből, blogolásból, városnézésből és gasztronómiai élményekből áll. A fizetés félmillió forint.
Újabb adatvédelmi problémával kell megbirkóznia a Facebooknak. Bárki megnézhette a közösségi oldalon megosztott videók címét, leírását és kis ajánlóképét akkor is, ha a tulajdonosuk nem szánta nyilvánosnak ezeket az információkat.
2011. július 19-23. között került megrendezésre a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn.
Kitoloncoltak és tíz évre kitiltottak az ország területéről egy ukrán férfit, mert veszélyezteti Szlovákia biztonságát. Azt, hogy potosabban miért, nem tudni.
Sztálin 1953-as halálának körülményei máig tisztázatlanok, így továbbra is nagy teret kapnak az összeesküvés-elméletek. Most mindenesetre egy Magyarországon kevésbé ismert verziót ismertetünk, és vetjük össze már nálunk is közölt adatokkal.
Ezer köbméter orosz importált földgázért Ukrajnának az idei harmadik negyedévben 354 dollárt kell fizetnie – közölte Volodimir Makuha energiaügyi és szénipari miniszterhelyettes az RBK Ukrajna híre szerint.
Kányádi Sándor, Kossuth-díjas költő azt hangsúlyozta vasárnap a Művészetek Völgyében, a Magyar Írószövetség udvarában, hogy nincs romániai vagy erdélyi magyar költő, csak magyar költő van.
2011. július 14-17 között megrendeztük Bustyaházán a II. Katolikus Ifjúsági Nagytábort. A tábor lelkivezetője, előadója Ft. Béres István sislóci plébániai kormányzó volt.
End of content
End of content