Meg kell halnod, Sztálin elvtárs! Patkányméreg, balta és más teóriák
Sztálin 1953-as halálának körülményei máig tisztázatlanok, így továbbra is nagy teret kapnak az összeesküvés-elméletek. Most mindenesetre egy Magyarországon kevésbé ismert verziót ismertetünk, és vetjük össze már nálunk is közölt adatokkal.
A korabeli hivatalos közlemény úgy szólt, hogy Joszif Sztálint 1953. március 4-én a Kremlben lévő lakásán szélütés érte, majd március 5-én a saját kuncevói villájában meghalt. Egy feltevés szerint azonban nem ez történt, hanem a Kremlben megölték. Ennek a verziónak vehemens szószólója Nyikolaj Dobrjuha történész, újságíró. Fél évtizeddel ezelőtt egy könyvet jelentetett meg Hogyan ölték meg Sztálint? címmel.
A kötetből részleteket közölt a Komszomolszkaja Pravda, az egyik legolvasottabb moszkvai bulvárlap. A sorozat vitát kavart. Egy másik történész, író, Anton Antonov-Ovszejenko például kizártnak tartja Sztálin erőszakos halálát. Ő például saját könyvében csak a gondatlanságot írja le. Ugyanis a beteg, haldokló Sztálinhoz nem hívtak azonnal orvost.
Sok híve van még Sztálinnak
Az orosz tévécsatornákon Dobrjuha írásaival kapcsolatban számos vitaműsor zajlott. Most Sztálin és Krisztus című könyvének kiadására készül a szerző, akit rengetegen támadtak és támadnak még a mai napig is. Köztudott ugyanis, hogy Sztálinnak szerte Oroszországban és a Szovjetunió utódállamaiban nagyon sok híve van, akik a mai napig istenítik a hírhedt diktátort.
Sztálin erőszakos halálának verziója érdekes módon egy magyar vonatkozású esemény kapcsán éledt fel. 1963. július 19-én a szovjet kommunista párt első titkára, Nyikita Szergejevics Hruscsov Moszkvában vacsorát rendezett a magyar kormány és pártdelegáció tiszteletére. Erről így ír Nyikolaj Dobrjuha: „A vendégeknek gazdagon megterítettek, és Hruscsov módjára kínáltak: Jól inni és sokat enni!”.
Tisztességesen ivott
Pontosan nem tudni, hogy ki mennyit evett és ivott, de Nyikita Szergejevics tisztességesen ivott, viszont nem evett eleget.
Amikor beszédét olvasva ahhoz a helyhez ért, amely a sztálini személyi kultuszról szólt, úgy döntött, hogy saját szavaival folytatja tovább. Így beszélt körülbelül tíz percig, és amit józanul talán soha nem mondott volna ki, akkor kibukott belőle: „Elvtársak! Én rengeteg levelet kapok. Írnak nekem munkások, parasztok, értelmiségiek. Jó, azt mondják, hogy nálunk most jobb, mint volt. Ah, azt mondják, ha Sztálin tíz évvel hamarabb halt volna meg, még jobb lenne! Ezek helyes gondolatok. Ezek a nép gondolatai, ez így helyes. Sztálin lelövette saját társait – hirtelen kimondta -, és ezért mi őt… ez önkényesség, ez visszaélés a hatalommal, és ezért mi őt elítéljük. Pontosan ezért elítéljük, és senki nem tudja tisztára mosni, senki… fekete kutyát nem lehet fehérre mosni.”
Nyikita Szergejevics még itt sem állt meg, mintha úgy érezte volna, hogy még nem mondott el mindent és kiabálva fejezte be: „Az emberiség történetében már nem egy kegyetlen zsarnok volt és mind elpusztult… – itt megállt – ugyanattól a baltától, amellyel saját hatalmát fenntartotta.”
Ehhez a magnetofonszalaghoz és felvételhez a Komszomolszkaja Pravda segítségével jutott Dobrjuha. Mert mit is jelenthetnek Hruscsovnak e szavai: „mind elpusztul ugyanattól a baltától, amellyel saját hatalmát fenntartotta”? Lehetséges, hogy ezek a szavak bibliai idézetre utalnak: „Aki kardot ragad, az kard által vész el”, de lehet az erőszakos halálra történő utalás is.
Halálos injekció a hasonmásnak?
Egy jelentés szerint, amit Berija ellenőrzött, Sztálin a Kremlben esett össze, az orvosi naplót viszont a kuncevói rezidencián állították ki. Dobrjuha feltételezése szerint Sztálint a Kremlben ölték meg 1953. február 28-án, majd megszervezték hasonmásának ötnapos orvosi ellátását a kuncevói villában, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a hatalom felosztására. Amikor ez megtörtént, és az irányítást ténylegesen magához ragadta Berija, Malenkov és Hruscsov, azon nyomban mindhárman kiutaztak a kuncevói villába, ahol Mojszejeva nővér a szemük láttára adta be a halálos injekciót Sztálin hasonmásának, aki azonnal meghalt.
Hogyan és mit ír ezekről az eseményekről és időpontokról Anton Antonov-Ovszejenko? 1953. február 28-án négy utódfavorit ebédelt Sztálinnal a kuncevói rezidencián: Hruscsov, Berija, Bulganyin és Malenkov. Sztálin jókedvű volt és meglehetősen sokat ivott. A harcostársak késő éjszaka vagy inkább hajnalban elutaztak. Másnap este, március 1-én Sztálint szélütés érte. Elvesztette az eszméletét és leesett az ágyról. A védelmi testület vezetője elhívatta mind a négy bizalmi munkatársat, akik eljöttek, de nem maradtak sokáig és orvosi segítségről sem gondoskodtak. Az eszméletlen Sztálinhoz csak március 2-án, a nap folyamán hívtak orvosokat.
Nem kapott orvosi segítséget?
Erre így emlékszik a védelmi testület vezére, Ribin őrnagy: „Berija telefonált és rám parancsolt, hogy Sztálin betegségéről senkinek egy szót se!”. Március 2-án éjszaka háromkor a villához érkezett egy kocsi. Mindenki azt gondolta, hogy végre megérkeztek az orvosok, de távolról sem ők voltak. Berija és Malenkov jött. Berija felemelt fejjel, zörögve átment a hallba. Malenkov cipője nyikorgott. Levette, hóna alá fogta és zokniban ment be. A harcostársak megálltak bizonyos távolságban a betegtől és egy ideig hallgattak. Ebben a pillanatban Sztálin erősen horkolni kezdett. Ekkor Berija a parancsnok-helyetteshez fordulva azt mondta: „Minek csinálod a pánikot? Nem látod, hogy alszik? Ne csinálj nagy zajt, ne zavarj bennünket, ne idegesítsd Sztálin elvtársat!”. Így Sztálin március 2-án éjszaka még semmilyen orvosi segítséget nem kapott.
Sztálin halálát követően az Izvesztyija című központi újságban egy közlemény jelent meg, amely közölte a halál okát és diagnózisát. „A főtitkár életének megmentésére az első pillanattól kezdve bevetettek minden szükséges intézkedést. A Központi Bizottság figyelmes ellenőrzése biztosította a szabályos orvoslást és kizár bármilyen véletlen körülményt. A legkisebb célzás az erőszakos halálra helytelen és bűnös lenne” – írja minderről Berija című könyvében Anton Antonov-Ovszejenko.
Megroppant személyi védelem
Sztálin védelmére igen komplikált szervezetet alakítottak ki, amelynek „négy bástyája” volt: a személyi biztonságért Nyikolaj Vlaszik tábornok felelt, a személyi iroda és különleges osztály Alekszandr Poszkrjobisev vezérőrnagy alá tartozott, míg a Kreml parancsnokságát Koszinkin tábornok irányította. A „negyedik bástyát” az „udvari orvosok” jelentették. Ez a négy szilárd bástya provokációsorozatok következtében 1952 decemberétől 1953 februárjának végéig összeomlott, és ekkor keletkezett a rés a védelmi hálón. E vezetőket vagy száműzték, vagy meghaltak, de sokan börtönbe is kerültek. A később rehabilitáltak közé tartozott Vlaszik tábornok is. Őt és Poszkrjobisevet 1952-ben távolították el Sztálin mellől. Vlaszik állítólag azt terjesztette, hogy Sztálint Berija „segítette” meghalni. Egy orosz internetes forrás szerint Berijának szerepe volt Poszkrjobisevnek az eltávolításában is. (Poszkrjobisevet Hruscsov utóbb, 1956-ban, a sztálinizmust leleplező titkos XX. kongresszusi beszédében „Sztálin fegyverhordozójának” nevezte.)
Hruscsov egyébként később igyekezett Sztálin halálával kapcsolatban minden felelősséget elhárítani magáról: azt állította, hogy a pártfőtitkár halálában csak egy ember volt érdekelt, Lavrentyij Berija. Ugyanakkor Hruscsov kijelentéseit árnyalja, hogy a zsarnok halálát ugyanúgy várták mindannyian: Malenkov, Hruscsov, Bulganyin és Berija, akiknek tűrhetetlen volt az élete Sztálin kegyetlen keze alatt. Sztálin halála után néhány hónappal Beriját letartóztatták, majd halálra ítélték és decemberben kivégezték. A nyomozati és bírósági dokumentumokat részben eltüntették, részben titkosították.
Dobrjuha könyvének elő- és utóélete
Dobrjuha könyvének öt évvel ezelőtti megjelenésével kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül egy a Wikipedián is olvasható régebbi bejelentés. Már 2003-ban egy orosz-amerikai történészcsoport közleményt adott ki ugyanis, amely szerint „Sztálin szervezetébe warfarin, egy erős patkányméreg jutott, amely megakadályozza a vér megalvadását, és embernél agyvérzést okoz. Mivel a szer szagtalan és íztelen, könnyen beadható az áldozatnak. A warfarint egyébként az 1950-es évek közepén az orvosok a nyugati országokban is alkalmazták szívinfarktus veszélyének kitett betegeknél. 1955-ben Dwight Eisenhower, az USA elnöke is warfarin injekciót kapott, miután szívrohamon esett át”. (Erről a New York Times is írt 2003-ban, az amerikai lap azonban csak feltételes módban írt a warfarinnal való megmérgezés teóriájáról – A szerk.)
Nyikolaj Dobrjuha viszont teljes bizonyossággal figyelmen kívül hagyta Antonov-Ovszejenko Sztálinnal és Berijával kapcsolatos írásait, annak ellenére, hogy Ovszejenko meglehetősen nagy pontossággal, szinte tényszerűen, apró részletességgel írta le az akkori eseményeket és azok szereplőit.
Kobzonról is írt könyvet
Dobrjuhát nagyon komoly támadások is érték olyan kutatók részéről, akik tőle függetlenül tevékenykedtek a rejtély megfejtésén. Például Edvard Radzinszkij történész, író azzal vádolta meg, hogy Dobrjuha csak ír, de nem olvas. Szerinte ugyanis Dobrjuha nem kimondottan Sztálin-kutató, mivel előzőleg a történelem kutatásától messze eső könyvet írt: ennek az írásának főszereplője és társszerzője például a szovjet éra ünnepelt énekese, Joszif Kobzon, akit a Szovjetunió felbomlása után nemcsak éneklési stílusa, hanem alvilági kapcsolatai miatt is sokszor neveztek „az orosz Frank Sinatrának”. (Kobzont 1995-ben hasonló értesülések miatt nem is engedték belépni az Egyesült Államokba.)
Szemére vetik Dobrjuhának azt is, hogy számtalan írás jelent és jelenik meg Sztálin életével és halálával kapcsolatban, de ő ezeket mind figyelmen kívül hagyja és csak a saját verziójával foglalkozik. Más történészek azonban pozitívan értékelik a Sztálin meggyilkolásáról közölt írásait. A feltárt bizonyítékok valódiságát senki nem vitatja, nem úgy azok fajsúlyát. A téma iránti érdeklődés továbbra sem csillapodik, az orosz REN tévécsatornán ezzel kapcsolatban rendszeresen folynak vitaműsorok, amelyeknek Dobrjuha szinte állandó szereplője. A fő kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan.
ECSEDINÉ L. IRINA